Azért játszol, hogy nyerj

Herman Edwards, mialatt a New York Jets vezető edzője volt, egy olyan mondatot ejtett ki, ami azonosult a nevével: "Azért játszol, hogy nyerj."

A veterán sportújságírók csak a vállukat vonták Edwads állítására egy 2002-es sajtókonferencián, miután csapata lehangoló vereséget szenvedett. Ennek ellenére sok pókerjátékos és a sporttól független személy is szívére vette szavait. Bár elég egyszerű, Edwads zen-szerű mantrája erőteljesen emlékeztet minden versengés céljára.
Azért játszol, hogy nyerj.

Michael Jordan Edwards filozófiáját kivételes NBA karrierjével foglalta össze. Jordant minden idők legjobb kosárlabda-játékosává kiáltották ki, mivel fizikai ügyességét, mentális keménységét, vezetői képességét és győzni akarását sikeres képletben vegyítette. Mi volt az eredménye? Egy egyetemi bajnoki cím, hat profi bajnoki cím és két olimpiai aranyérem – nem beszélve terjedelmes egyéni teljesítményeiről. A múlt hétvégén Jordant beválasztották a Kosárlabda Dicsőségek Csarnokába. A köszönőbeszédében rajongói és vetélytársai is beleláthattak minden idők egyik legsikeresebb sportolójának a fejébe. Jordan sokatmondóan beszélt arról, hogy szülei és testvérei milyen sok motivációt adtak neki sportolói karrierje során.

"A (bennem lobogó) tüzet a szüleim gyújtották meg bennem. Ahogy egyre haladtam a karrierem során, az emberek csak fát dobtak erre a tűzre" – magyarázta Jordan.

Jordan életének egyik legsarkalatosabb pillanata a középiskolában történt meg, amikor ő volt az utolsó játékos, aki kimaradt a junior kosárlabda csapatból. Az edző döntése felbőszítette Jordant, és dühös energiáját arra fordította, hogy fejlessze kosárlabda tudását. Annak bebizonyítását tűzte ki céljául, hogy megérdemli a csapatba kerülést. A Dicsőségek Csarnoka ceremóniára meghívta Leroy Smith-t – azt a játékost, aki elvette tőle az utolsó helyet a junior csapatban. Ahelyett, hogy eljátszotta az áldozatot, és önutálatba burkolózott, Jordan felelősséget vállalt bukásáért.

Karrierje során mindannyiszor megcáfolta kritikusait, ahányszor csak kételkedtek benne vagy megkérdőjelezték. Az edzői, csapattársai, ellenfelei, a sajtó vagy a csapat tulajdonosai legcsekélyebb ellentétes tanácsa is felfűtötte. Tudása mellé fáradhatatlan győzni akarás, eltökéltség és fegyelem társult, amivel a lehető legnagyobb sikereket érte el.

Jordan nem elégedett meg azzal, hogy csak jó. Küzdött azért, hogy a legjobb legyen. Ez a filozófia nem csak a profi kosárlabdára vonatkozik, hanem gyakran előtérbe kerül a pókerben is. Gyakran gondolkozom annak indokain, hogy miért pókereznek az emberek, mivel ahogy tudjuk is, a versenypókerben egy kivételével mindenki vesztesen tér haza. Mik motiválják őket? Hogyan kezelik a bukásaikat? Ahogy a mondás tartja: „A második hely csak vesztesek közötti győztes jutalma."

Nem minden profi képes kezelni a vereséggel járó pszichológiai nyomást. Nagyon kevesen képesek arra, hogy túltegyék magukat egy vesztő széria folyamatos bad beatjein. Vajon hány olyan ígéretes játékossal találkozhattunk, aki a semmiből hatalmas bankrollt épített, majd egy rossz szériának köszönhetően eltűnt a süllyesztőben?
Amikor az olyan szupersztárok, mint Michael Jordan, vesztenek, még inkább motiválttá válnak a győzelemre; persze a többiek számára a vereség a kiszállást jelenti.

Az elmúlt öt évben az egész világon tudósítottam pókerversenyekről és mindenféle a játékost megfigyeltem. Csak néhány játékosban volt meg az a tehetség és eltökéltség, hogy folyamatosan nyerjen. Phil Ivey jut eszembe. Mindig is megvolt a tehetsége, de a fogadások formájában szüksége volt a pénzbeli ösztönzésre ahhoz, hogy többször is nyerni tudjon az idei World Series of Pokeren. Játékát magas szintre emelve két karkötőt is nyert, nem beszélve a többmilliós fogadásokról. Ivey jó formáját egészen a főversenyig megőrizte, aminek eredménye a Novemberi Kilencekbe való bekerülés lett.

Annak ellenére, hogy Ivey nem chipleader a döntő asztalon, szerintem az egyik legesélyesebb a győzelemre. A Novemberi Kilencek többségéből hiányzik Ivey tapasztalata és szakértelme, és nem hinném, hogy bárki felérne érzelmi semlegességével és fáradhatatlan győzni akarásával.
A sikeres játékosok bevételük nagy részére a kevésbé jó ellenfeleik bankrollainak kifosztásából tesznek szert. Így engedhetik meg maguknak a luxusautókat, a lenyűgöző környéken épült házakat és a gyermekeik magániskoláját. Szintén jól profitálnak azokból az úgynevezett profikból, akikből hiányzik az öntudatosság és egyszerűen nem tudnak válaszolni a kérdésre: "Miért pókerezel?"

A pókervilágban rengeteg közepes szintű játékos van, akik soha nem tudnak túllépni jelenlegi szintjükön, mivel nincs meg bennük a saját játékuk javítására való vágy. Néha, amikor egy játékos elér egy akármilyen szintű sikert, önelégültté válik és nem érdekli a tanulás, mivel egója miatt ellustul.

A játék folyamatosan fejlődik. Annyi minden változott az elmúlt két évben, mint azelőtt 20 év alatt. Minden nap egy újabb, vérszomjas játékosokból álló hullám érkezik a piacra, akik az asztaloknál nem mutatják meg, hogy egyetlen tanulási segédeszközük a Super System egy példánya. Az internet jó tenyésztalaja az észak-amerikai és az európai fiatal pókerjátékosoknak, és a póker egyre nagyobb figyelmet kap az olyan nemzetközi piacokon, mint Ázsia, Kelet-Európa és Latin-Amerika. A játékosok az asztaloknál minden élettapasztalatukat felhasználják, legyen az backgammon, sakk vagy bármilyen más származtatott játéktapasztalat.

Az elmúlt néhány évben a legsikeresebb profikká azok váltak, akik alkalmazkodni tudtak az online játékosok új generációjához. Ez különböztette meg a legendákat a dinoszauruszoktól. A legendák felfalták a halott pénzt és talapzatokat állítottak nekik, míg a dinoszauruszok régimódi stratégiákat alkalmaztak és gyorsan kihaltak.

A „póker bumm" új rajongók ezreit eredményezte, de egy sor hírnév-vadászt is vonzott, akik a póker világát arra használták fel, hogy a hírességre való vágyukat elégítsék ki. A Hollywoodból kitaszítottak és a névtelen hírességek, akiket még a kutyakonzerv-reklámok producerei sem hívtak vissza, hirtelen mind a pókerversenyek vörös szőnyegén és a pókermagazinok címlapján találták magukat. A saját „15 perc hírnevüket" kereső amatőr játékosok elözönlötték a póker színpadát, hogy megpróbáljanak a következő sajtós hírességgé válni. Egy stikkel vagy valami furcsasággal a televíziós pókerműsorok középpontjába kerülhetnek, de ezek a cselek csak addig válnak be, amíg le nem apad a bankrolljuk vagy a szponzoraik ki nem rúgják őket. A cápák ezekből a pozőrökből lakomáznak, akiket elvakít a póker csillogó oldala.

Nyilvánvalónak tűnik, hogy "a győzelemért játszani" mondatnak kellene motiválni az embereket a pókerezésre, de a valóságban nem így van. Egyes játékosok egyszerűen megelégednek azzal, ha megélnek belőle.

"Mutass valakit, aki kényelmesen érzi magát a pókerben, és én mutatok neked egy vesztő játékost" – mondta Brian "Flawless_Victory" Roberts a Two Months, Two Million egyik epizódjában.

A pókervilág „fusimunkásai" nem azok, akik a Rhino VIP lakosztályaiban pezsgőt iszogatnak, könyveket írnak vagy oktatóvideókban osztják meg tudásukat. Ehelyett ők szatelliteken indulnak és büfékuponokat váltanak be. A póker világában csak az erősek maradnak talpon. Ezért van az, hogy csak néhány kiválasztott jut el ennek a különös világnak a tetejére.

Ahogy Herman Edwards mondta: "Azért játszol, hogy nyerj. Nem azért játszol, hogy csak játssz. Ez a legnagyszerűbb a sportokban: a győzelemért játszol."

Olvass bővebben Dr. Pauly munkájáról a TaoPoker oldalán, és kövess minket a twitteren!

• 
• 
• Email egy barátnak
• Nyomtat