Versenypóker Jeremiah Smith-szel, 1. rész: az asztal dinamikája –- sok zseton nagy potokat eredményez

Ahogy leültem az asztalhoz, az első dolog, amit észrevettem a „deep stack" versenyen, a zsetonok száma volt. Még pontosabban az első dolog, ami feltűnt, az a zsetonok hiánya. Hiába rendelkeztünk több mint 300 nagyvaknyi pénzzel, a zsetonok száma a játékban kevésnek tűnt. Egy ellenfél meg is említette a zsetonok hiányát, mégis szerintem a legtöbb közepes zsetonszámmal rendelkező játékos képtelen volt megérteni ennek kihatását az asztalra.

Ez egyike azoknak a szokatlan dinamikáknak, amelyekről láttam bemutatót azelőtt: nagy zsetonok = nagy kassza. Mikor a játékosoknak nincsenek kisebb névértékű zsetonjai, hajlamosak annyit emelni, amennyi az asztalon előttük van. Az asztalunk gyorsan bebizonyította, hogy ez a mondás pontosan így van, amint néhány overbet igen gyorsan két játékos versenyének végét jelentette. Ez egy fogalom, ami felett könnyedén átsiklanak a játékosok, mikor a versenystratégiát vitatják meg. Számos cikket olvastam a hívás értékeléséről, a lopás lopásáról, és a jelekből történő olvasásról. Ezek egy részének én voltam a szerzője. Nem hallottam (ha volt egyáltalán) még hivatalos értekezést a sok-chip pszichológiáról.

Szinte magától érthetődő, hogy a 2008-as WSOP főversenyen nem szívesen szembesültem ezzel a problémával. Annak dacára, hogy a ME dicsekszik a legjobb versenystruktúrával az általunk ismert univerzumban, a kényelmetlenség hullámai lassan lopództak be gyomromba, amint utat törtem az Amazon Room-ba az első napon. Ahogy elkezdtem számolni a zsetonjaim, már tudtam hogy egy kemény nap elé nézünk. Annak ellenére, hogy több mint 200 nagy vakkal kezdtünk játszani, a nagy része a $20,000-os stacknek, 2 narancsszínű és egy marék citromsárga zsetonból volt felépítve.

Úgy emlékszem, Wayne Newton még éppen a „Shuffle up and deal!"-nél tartott, amikor az első nyolcszoros emelés bekövetkezett az asztalunknál. Semmilyen ahhoz fogható sebesség nincs, mint egy 800-as emelés 50/100-as vakoknál... ez szörnyű hír volt azoknak, akik mindig okot keresnek arra, hogy játszhassanak majdnem minden körben.

Ezt néha nagyon egyszerűen korrigálhatjuk ilyen helyzetben. Ez esetben tudtam, hogy minél gyorsabban ki kell alakítanunk egy barátságosabb nyitó emelést. A következő leosztásban hijack pozícióból 250-es emeléssel nyitottam. A harmadik és a negyedik leosztásnál szintén. Nem tartott sokáig és a többi játékos is elkezdett ennyivel nyitni így nem távolodtunk el a háromszoros emeléstől az első versenynapon.

Persze, rengeteg más út is létezik, hogy az asztal „sok zseton" mentalitását megtörjük. A deepstack versenyen, amit már említettem, egy elismert professzionális játékos bevetette bűbáját. Egyszerűen rámutatott arra, hogy a nyitó hívások többsége értelmetlen voltak a pot-hoz viszonyítva. „Azért vagyok itt, hogy szórakozzak kicsit, miért kell mindenkinek ilyen sokat emelnie?" Széles mosolyra húzódott a szája, ahogyan dúdolni kezdett: „Gyerüüüünk, lássunk néhány flopot!"

Kérem, vegyék figyelembe, hogy soha nem javasolnám valaki lehordását az asztalnál. Nem vagyok annak híve, hogy másokat a cselekedeteik miatt hülyének nézzünk, mikor csak egy kis kedves biztatásra van szüksége legtöbbjüknek. Ez a játékos pontosan tudta, hogy kell kommunikálni az asztalnál. Némi hízelgő szóra volt szükségük, hogy nyugodtabb játékstílusra váltsanak.

Ha egy játékos egy nagy-zseton/nagy-potú asztalnál találja magát, könnyen összekötheti a két megközelítést. A 2009-es WSOP alatt könnyen lehet, hogy hasonló helyzetben találod magad. Azonban lehet, hogy neked nem kell négyszer nyitnod ehhez, mert megtörténhet, hogy neked egy is elég lesz. Ha látsz egy ilyen értelmetlen nyolcszoros emelést, udvariasan kérdezd meg: „Direkt vetted fel pont azt a négy zsetont?" (egy kék 500-as és három fekete 100-as), miközben kiszórsz két fekete és két zöld zsetont, összesen 250-értékben. Használd ki a személyiségedet és építs ki egy irányadó emelést, eme szimpla cselekedettel.

• 
• 
• Email egy barátnak
• Nyomtat