Hu.PokerNews.Com Exkluzív: Interjú Tóth Richárddal

Hu.PokerNews.Com Exkluzív: Interjú Tóth Richárddal 0001

PN: Örülök, hogy elfogadtad a Hu.PokerNews.Com meghívását. Kezdjük mindjárt azzal, amire a legtöbben kíváncsiak - hogyan telnek egy profi pókerjátékos mindennapjai. A "normális" emberek ugye felkelnek reggel, elindulnak a munkába, este otthon vannak a családdal, stb. Hogyan történik ez Nálad?

TR: Némileg fordítva... (nevet) Az én esetem talán kicsit más, mint a többi magyar profié. Abszolúte illik rám az a jelző, hogy profi, hiszen ténylegesen ebből élek. De ugyanakkor egy kicsit más vagyok mint az "átlag", hiszen nagyon keveset játszom a mindennapokban és igyekszem "normális" életet élni. Persze ha külföldön vagyok egy a versenyen akkor az egész csak a pókerról szól, a versenyzésről, a cash-game-ről. De Magyarországon más a helyzet - ha a hagyományos mindennapokról beszélünk, akkor hála istennek nagyon ritkán lehet megtalálni az életemben azt az igazi "munkaszerű pókert". Sokkal inkább szeretek un. "szociális pókert" játszani, amely a barátokkal, ismerősökkel való szórakozást takarja. Szívesebben töltöm így az időmet, mint egy nagyon komoly versennyel vagy cash-game-mel. Egyszóval próbálok normális életet élni a lehetőségek adta kereteken belül. Annak ellenére, hogy egy profi pókerjátékos élete alapjában véve nem normális. Ha veszem akármelyik magyarországi profit, aki tényleg ebből él akkor az ő napja vhogy így néz ki: felkel, ami déli 12 után van kötelezően, de legyen inkább délután 2. Ezután vmit csinál, elüti az idejét, és olyan 6-8 körül elindul pókerezni, ami reggelig eltart. Ez valahol szórakozás, valahol pedig munka nekik. Na nálam ez nincs! Egyrészt én napi 12-14 órákat nem nagyon szoktam eltölteni cash-game-mel, igazából nem is vagyok nagy híve neki és sokszor el is unom magam rajtuk. Nekem inkább a nagy nemzetközi versenyek azok, ahol az igazi profi énem előjön. Magyarországon inkább próbálok egy lazább életet élni, amely nem csak a póker körül forog.

PN: Mesélj akkor arról, hogy ha leültök a haverokkal játszani, akkor azt hogyan kell elképzelnünk.

TR: Én imádok barátokkal játszani, de nagyon sokszor fogadom el különböző klubok felkérését is egy-egy parti erejéig. Itt persze pénzre játszunk, de nekem a szórakozás az elsődleges, hogy jókedvvel töltsem el azt a pár órát. Persze akadnak nagyon komoly cash-game-ek is, ahol szintén barátok és ismerősök vannak, hiszen a budapesti pókerélet ezen rétege egy relatíve szűk kört alkot. Emellett azonban a baráti 1-2 ezer forintos partikat is rengetegre tartom, sőt! Szerintem nagyon fontos részét kell hogy alkossa ez a mindennapi életnek, akárki akármilyen szinten is van.

PN: Sok barátod lehet akkor, ha minden napra sikerül összehozni egy-egy pókerpartit!

TR: Dehogy minden nap! Nem is szeretnék minden nap játszani. Én a heti 2-3 alkalommal bőven kielégítem a póker iránti igényemet. Ennél többet nem is kívánom a pókert. Tudom, sokan szoktak ezen csodálkozni, de szerintem nem csak a póker létezik az életben, attól függetlenül, hogy ez a munkám, az életem, a hobbim és valahol a szerelmem. Amikor itthon vagyok, akkor néhány parti a haverokkal azért körém szerveződik. Próbálják úgy csinálni, hogy akkor játszanak, amikor én is ráérek.

PN: Gondolom azért nagy kihívást jelentesz a számukra.

TR: Hát-hát, nem is tudom (szabadkozik). Inkább szórakoztató élmény a számukra és az én számomra is.

PN: Szeretnek rendszeresen elhívni? Gondolom, hogy nagy általánosságban azért neked kell(ene) nyerned, és felénk nem nagyon szokták újra meginvitálni azokat, akik mindig csak viszik a pénzt az asztaltól.

TR: Örülök, mert borzasztó sokan hívnak. Neten is sokan írnak, hogy menjek el hozzájuk egy parti erejéig, és nagyon szívesen is járok ilyenekre. Persze az összes meghívásnak csak egy töredékét tudom elfogadni. A baráti pókerpartikra visszatérve nekik nem az lényeg, hogy ők nyerjenek, és nem is zavarja őket ha nem nyernek. (PN: ezek az igazi jóbarátok!!!) Egyébként nagyon körbeforog az, hogy éppen ki a nyertes és ki a vesztes. Olyan nincs, hogy valaki soha se nyerjen. Ha pedig valaki már ötödik alkalommal nyer egy nagyot, akkor húzzuk vele, ugratjuk egy kicsit az illetőt. Ez szerintem nagyon jó dolog.

PN: Mennyi idő telt a WSOP után, hogy újra asztalhoz ültél?

TR: Nem sok. Nehéz is lenne kihúzni magam a játék alól, hiszen a baráti társaságom nagy része pókeres. Az biztos, hogy ha az egyik nagyon jó barátommal akarok találkozni - nevezetesen Pintér Márkkal - akkor az nem történhet más helyen, csak valami pókeres környezetben. Vele nincs olyan alkalom, hogy a találkozásunkat ne kísérné póker. Ha mondjuk egy kellemes vasárnap délutánon meglátogat engem, valószínűleg akkor is egy laptoppal fog beállítani, hiszen vasárnaponként rendezik az online pókertermek a nagy garantált összdíjazású pókertornákat, amiket ő a világért sem hagyna ki. Nagyon ritkán tudom elcsábítani őt például egy jó kis buliba. Nehéz a pókertől elszakadni, és ha tényleg komolyan akarod csinálni akkor az sok lemondással jár.

PN: Ezt jól ismerjük mi is, hiszen az oldal látogatóinak egy nagy része számára a munka után következhet csak a játék, és emellett bizony nagyon nehéz még egy párkapcsolatra és a családra is időt szakítani.

TR: Így van. Tudom ezt én is. Volt idő amikor én is dolgoztam és mellette pókereztem. Ugyanezt látom a barátaimon is, akik dolgoznak mellette. Egy igazi szenvedélyes pókerjátékosnak nem marad másra ideje emellett. Magamat pont ezért tartom nagyon szerencsésnek, hiszen az utóbbi idők eredményei mentesítettek az alól, hogy dolgoznom kelljen és segített abban, hogy függetlenné válhassak. Szerintem ez biztosan nagyon nagy hatással van a mostani játékomra is. Mondom én Márkónak is, hogy valószínűleg nagy mértékben befolyásolja a játékát, hogy ő a napi 8-10 órás munka után ül le pókerezni. Kevesebbet tud tanulni, kevésbé tud odafigyelni és bizonyára rossz hatással van ez a szervezetére is. Nagyon irigylem a mostani fiatalokat, egyetemistákat, akiknek semmi más dolguk nincs és csak a játékra tudnak koncentrálni. Emlékeim szerint ugyanis az egyetemen soha nem kellett semmit se csinálni, csak volt mindig két hónap, amit a pánik és az izgalom övezett.

PN: Te hova jártál egyetemre? Mielőtt játszani kezdtél volna, milyen kilátásaid voltak és hogy került képbe aztán a póker?

TR: A póker gyakorlatilag három éve lépett be az életembe, amikor az Egyesült Államokban éltem egy hosszabb ideig, és ott teljesen véletlenül vettem meg Phil Hellmuth egy könyvét. Mindig is szerettem a kártyajátékokat, arra rá pedig rá volt írva, hogy PÓKER, így gondoltam ez valami tök jó dolog lehet. Aztán elolvastuk a barátaimmal, elkezdtük játszani, majd rájöttünk, hogy van valami "internetes póker" is. Később rátaláltunk a magyar weboldalakra is, ahonnan rengeteg hasznos információt tudtunk szerezni a játékról. Az első terem ahol játszottunk, az a Phil Hellmuth-ot szponzoráló terem volt (UltimateBet), és egy ideig azt hittük, hogy csak az létezik. Mi ott kezdtük el, aztán keresgéltünk és kezdtünk ráébredni, hogy mennyire hatalmas és szerteágazó világba is csöppentünk bele. Aztán 1-2 forintos alapon elkezdtünk egymással is játszani, csupán a szórakozás kedvéért. Aztán később hatalmas viták alakultak ki arról, hogy akkor ez most szerencsejáték-e vagy sem. Nyilván az elején többségben volt az előbbi tábor, de aztán idővel ráébredtünk, hogy jóval több mindenről van itt szó, mint puszta szerencséről.

PN: Na, kíváncsiak lennénk a véleményedre - mondjuk százalékos formában a szerencse és a tudás arányáról.

TR: Én mindig is Chris Ferguson állítását vallottam a magaménak ezen a téren. Ő azt mondta, hogy 1 leosztáson belül 99% a szerencse és 1% a tudás. 1 verseny alatt - ami már hosszabb táv - azonban ez az arány már 50-50%-ra változik és mondjuk ha egy pályafutást veszünk alapul ott pedig pont az ellenkezőjére fordul, azaz: 1% szerencse és 99% tudás! Én ezt abszolút vallom és szerintem ez közelíti meg legjobban az igazságot. A lényeg az, hogy egyértelműen nem lehet a pókert szerencsejátéknak tekinteni. Én magam soha nem hivatkozom a szerencsére. Gyakran viccelődöm vele, és mint Ti is bizonyára tudjátok, pókeres körökben a beszélgetések során talán a "szerencse" szó az, amely talán a leggyakrabban fordul elő. Ám én soha nem hivatkozom a szerencsére, én mindig próbálom a tudás részéről megközelíteni a dolgot és arra figyelni, hogy én hol hibáztam vagy mit rontottam el. A szerencsét én nagyon ritkán "használom", rám viszont annál többen mondják, hogy szerencsés. Az utóbbi évben már a számát sem tudom, hogy hányan vágták a fejemhez ezt akár szemtől-szemben, akár a hátam mögött - de nagyon sokan az biztos.

PN: Külföldön vagy itthon?

TR: Csak itthon. Érdekes dolog, én úgy érzem, hogy külföldön nagyon elismert vagyok - legalábbis Európában. Főleg Koppenhága után sokat is cikkeztek rólam. Svédországban és Németországban is tudom, hogy nagyon sokan kedvelnek. Most a WSOP közben például odajött hozzám egy német újságíró, és megkért, hogy a telefonjára mondjam rá, hogy üdvözlöm az adott oldala olvasóit, mert ő azt hanganyag formájában szeretné feltölteni az oldalra, amit a rajongók már nagyon várnak. Ez nagyon jól esett. Magyarországon azonban nagyon sok irigyem van, akik közül sokan "szerencsés futam" jelzővel illetik az utóbbi években elért eredményeim. Próbálok nem foglalkozni vele, de nagyon nehéz. Most az utóbbi egy év után már úgy érzem, hogy nem szükséges magyarázkodnom.

PN: A 2006-os WSOP előtt nem igazán volt komolyabb nemzetközi eredményed, majd az ominózus második helyezéseddel egyszerre berobbantál a pókeres világba. Hogyan jött ez akkor Neked, hogy elutazol Las Vegasba és asztalhoz ülsz a világbajnokságon. Akkor is $10,000 volt a nevezés (Main Event), ami azért sok pénz - főleg , hogy 8,000 ember ellen tedd azt kockára. Véleményem szerint ez két esetben képzelhető el - vagy nagyon sok pénz kell hozzá, amikor ez az összeg már nem számít, vagy pedig nagyon elszántnak kell lenni, és bízni abban, hogy sikerülni fog. Valahogy úgy mint a Pókerarcok című filmben, amikor a srác a világbajnokságra gyűjti össze minden pénzét és szerencsét próbál.

TR: Nagyon szerencsés voltam, hiszen borzasztó jó időzítéssel sültek el akkor a dolgok. Mint mondtam én akkoriban főleg online játszottam és egy selejtezőn nyertem helyet a Main Eventre. Rá nem sokkal később pedig volt egy nagyobb online sikerem, ami révén a bankrollomat nem igazán viselte meg pár ezer dollár. Így elhatároztam, hogy ha már az utat megnyertem, akkor miért ne utazzak el kicsivel hamarabb és próbáljak meg a kisebb versenyeken is elindulni. Örök álmodozó voltam, mindig szerettem volna valami olyasmit elérni, amit mások is elismernek és amire én is büszke lehetek. Ekkor úgy éreztem, hogy a pókerben végre megtaláltam azt a valamit, amivel az álmomat valóra válthatom. Soha nem a pénz érdekelt, hanem a győzelem. Ez azt hiszem a versenyjátékomnak is nagyon jót tesz, hiszen mindig csak ez van előttem: győzni, győzni, győzni!

Fogtam tehát magam és három héttel a Main Event előtt elutaztam Vegasba. Este 11-kor érkeztem meg a repülővel és másnap délután kettőkör már az asztalnál is ültem.

PN: Igen, említetted is, hogy nem vagy fanatikus...

TR: (nevet) Na igen. Akkor alig vártam már, hogy végre játszhassak. Ez a játék pedig az a bizonyos $1,500-os verseny volt, amin aztán végül a második lettem. Érdekes, hiszen utólag úgy érzem, hogy még nagyon tapasztalatlan voltam és sok szerencsés szituációval jutottam el a döntőig. Ott azonban szerintem nagyon jól játszottam - de végül (csak) második lettem.

PN: Ez egy óriási siker volt a számodra. De mindig is érdekelt, hogy ott abban a pillanatban, abban a felfokozott hangulatban, mennyire tud az ember örülni egy MÁSODIK helynek?

TR: Semennyire... Főleg az én esetemben, hiszen én mindig a saját hibámat keresem. Én akkor már tudtam a Phil Hellmuth könyvből, hogy létezik a világbajnokság, hogy létezik karkötő, ami ugye minden pókeres nagy álma. Akkor pedig hirtelen, három nappal a megérkezésem után ott ültem Vegasban a döntő asztalnál, ami mellett akkor már csak ketten voltunk. Nálam kétszer annyi zseton volt mint ellenfelemnél, és akkor már ott volt az asztalon a KARKÖTŐ is, amelyet akkor úgy éreztem nem veszíthetek el. Sokkal agresszívabb voltam, jól is játszottam, ám a lapok és sok minden más még is úgy akarta, hogy az mégse az én csuklómra kerüljön. Őszintén megmondva nem is emlékszem rosszabb napra, mint arra! Borzasztó volt megélni a kudarcot.

PN: Ez nagyon érdekes, hiszen talán azóta is ez volt presztízs és anyagi szempontból is a legnagyobb sikered!

TR: Igen ez tényleg nagyon érdekes, hiszen én magam is most azt mondom, hogy ez volt a legkomolyabb sikerem, pedig abban a pillanatban csalódottnak és levertnek éreztem magam. Bevallom utána három napig csak feküdtem az ágyban és bámultam a plafont.

PN: Elképzelem lelki szemeim előtt, hogy ott fekszel az ágyadon, melletted egy nagy halom pénz, és Te ott keseregsz...

TR: De tényleg! Csak a leosztások kavarogtak a fejemben és hogy hol rontottam el. (PokerNewser: csak emlékeztetőül az utolsó partiban Richárdnál J-8 volt, a későbbi győztes, svéd Mats Rahmn kezében pedig K-K. Vakok 20K/40K, Rahmn pedig 100K emeléssel nyitott, amit Richárd nagyvakként megadott. Flop: J-10-9. Richárd passz, Rahmn 150K-val emelt, amire Richárd válasza re-raise all-in volt... a többit már tudjátok...ha pedig kíváncsiak vagytok a részletekre akkor angolul itt megtalájátok) Gondold csak el, hogy ott állsz egy álom kapujában, miután 2,200 embert győztél már le, és remek helyzetben vagy. Aztán mikor elbuktam, akkor hamar átvillant az agyamon, hogy talán soha többet nem leszek még egyszer ilyen közelségbe egy karkötőhöz, és ez a gondolat nagyon fájt.

PN: Aztán persze megszépülnek az emlékek...

TR: Így van. Szépen lassan kezdtem a pozitív oldalát látni a dolognak és felfogni lassan, hogy milyen óriási eredmény is ez. Az egyik ilyen momentum, amely óriásit lendített rajtam, az egy pókeres weboldal volt, ahol beírtam a WSOP fórumra az első nap után. Az akkor a 7. hozzászólás volt. Aztán mikor felkeltem reggel, még a verseny előtt ránéztem az oldalra és megláttam, hogy már 128 hozzászólásnál jár a téma. Mondtam magamban: mi van?! Aztán a döntő után mikor újra az oldalon jártam már több száz "szurkolói" hozzászólás volt, amely rádöbbentett, hogy milyen hatalmas sikert is értem el, és mennyien szurkoltak otthonról nekem. Ez fantasztikus érzés volt!

PN: Van ám egy másik kontraszt is a pókeres életedben e mellett - mégpedig a svédek! Mint korábbi telefonos interjúdban is mondtad nagy barátságban vagy svéd játékosokkal, holott a legnagyobb bukásokat rendre svédek ellen szenvedted el. Gondolok itt akár a fent említett Mats Rahmn-ra, vagy az EPT Koppenhága versenyen Magnus Petersson-ra aki egy 7-2-vel ment all-in a Te A-9-esed ellen és be is jött neki, amivel végzetes csapást mért a zsetonjaidra. Ha magamat veszem alapul, egy ilyen után nehezen tudnám a szívembe zárni az illetőt.

TR: Igen ez tényleg érdekes ellentét. Az idei WSOP-on is svéd barátaimmal laktam együtt, akikkel rövid idő alatt sikerült nagyon szoros baráti kapcsolatot kiépítenem. Igazából fél éve ismerem őket, de nagyon hamar kialakult egy olyan bizalom egymással szemben, amely szerintem nagyon fontos. Főleg ott, ahol pénz is mozog - borzasztó könnyen adunk például pénzt kölcsön egymásnak, ami ugye egy-egy ilyen "pókerturné" közepette elkerülhetetlen. De sohasem volt még ebből semmi gondunk. Akit először említettél, Mats Rahmn egy borzasztó jó játékos. Igazából ő az, akit én egyszer sem láttam hibázni, mialatt együtt játszottunk - mondjuk akkor játszottam vele először és utoljára ezidáig. Persze beszélgettünk már azóta - bár nem egy túl extrovertált személyiség, hiszen igen csendes, de mondom kiváló játékosnak tartom. Ő is úgy gondolta, hogy akkor megérdemelte a győzelmet, én is úgy gondolom, hogy megérdemeltem volna - de a póker eldöntötte ezt helyettünk. Viszont Magnus! Na ő egy érdekes eset, vele borzasztóan jó a kapcsolatom, egészen nyugodtan mondhatom, hogy barátok vagyunk a történtek ellenére. Bár én senkivel sem tartok haragot, miután felállunk az asztaltól. Egy másik jó barátom pedig - aki szintén ott ült Koppenhágában a döntő asztalnál - Bertrand 'ElkY' Grospellier. Ők mind a ketten nagy bad beat-et sóztak rám ott a final table-nél, amely után elég rendesen "tiltre" kerültem. De velük bármikor találkozunk, mindig beszélgetünk, voltunk már együtt bulizni is, szóval velük tényleg nagyon jó a kapcsolatom.

PN: De ha mondjuk velük ülsz le egy asztalhoz, akkor van Benned valami tartás, esetleg félelem a korábbi bukások miatt?

TR: Nincs különösebben. Én mindig arra törekszem, hogy a "Félelem a másik oldalon legyen". Igazából az utóbbi időben nagyon kellemes a helyzetem ilyen szempontból, hiszen sikerült már némi nevet szereznem magamnak az utóbbi időben. Dortmundban volt egy nagyon kellemes élményem ezzel kapcsolatban, ami engem borzasztó büszkévé tett. A székek kiosztását - mint általában - kitűzik a verseny előtt egy nagy táblára. Így volt ez ott is, és az én asztalomhoz sorsolták még Johnny Loden-t is - ő az aki talán híresebb volt a társaságból (véleményem szerint a világ egyik legjobbja és borzasztóan tisztelem, mint játékost). Előttem álltak páran és ketten pont nagy hévvel azt elemezték, hogy "Nézd már milyen kemény asztal, egyes szék Tóth Richárd, tizes szék Johnny Loden!". Amikor én ezt hallottam, az fantasztikusan jó érzés volt. Valahol mindenkinek ez a célja, hiszen amint belépsz a pókerterembe, onnantól kezdve imidzs-építés kezdődik. Ez vonatkozik arra, hogy valaki hogyan van felöltözve, hogyan viselkedik, milyen sapka van rajta stb. Minden dolog számít és minden ezt szolgálja. A cél pedig természetesen, hogy az asztal többi tagja tiszteljen és féljen tőled.

PN: Apropó sapka. Most például sapka nélkül jöttél és alig ismertelek meg! De komolyra fordítva a szót - Nálad a sapka része ennek az imidzsnek? Egyáltalán tudsz-e anélkül játszani?

TR: Érdekes, pont a napokban gondolkoztam rajta, hogy nekem honnan jött a sapka. Nagyon szeretem a baseball sapkákat, meg egyébként is szeretek öltözködni és a divatot is próbálom követni. Pontosan már nem emlékszem, hogyan kezdődött, de az első komolyabb sikerek óta elindult és azóta ez már tényleg az imidzsem részévé vált. Mai napig sokan nem is ismernek meg fordított baseball sapka nélkül - ez általános probléma (nevet). A teremben viszont ez nagyon fontos - ha megismernek akár a fordított sapka miatt, vagy mert láttak Koppenhágában vagy akár a WSOP-on - nem is kell feltétlenül tudják, hogy mi a nevem, elég csupán az, hogy: "Huh ezt a srácot már láttam valahol, jó lesz vigyázni vele..." Ez már előny szerintem. Bár kíváncsi lennék mi lesz 50 év múlva, amikor (remélem) ott fogok ülni ráncos arccal az asztalnál, unokák a háttérben és rajtam fordított baseball sapka?! De miért is ne! Visszatérve a kérdésedre, ez nálam már elmaradhatatlan és nagyon is szeretem.

PN: Egyéb kabala?

TR: Nincs. Igazából a sapkát sem nevezném annak, hiszen ez valahol a valós személyiségem része. Egyébként nem is szeretem az ilyet, ha valaki másban próbál hinni, nem pedig önmagában, a saját játékában. Már eleve rossz ómen, ha valaki nem így gondolja. Én nem hiszek sem a kabalákban, sem a szerencsében és semmiben ami ezeket szolgálja.

PN: Hogyan kezeled akkor a huzamosabb rossz szériákat? Minek tulajdonítod őket?

TR: Az első évem 2005 volt, amikor komolyabban elkezdtem pénzben játszani - a neten. Ez nagyon nagyon rossz év volt a számomra. Végig szívtam az évet. Bár összeségében talán egy kis nyerőben voltam, de borszasztó rossz szituációk történtek velem, ami az önbizalmamat a nullára vetette vissza. Aztán amikor elkezdtem élőben is játszani, akkor éreztem talán újra, hogy azért én kicsit más vagyok mint az ellenfeleim - főleg Magyarországon. Amióta profinak mondhatom magam, nem nagyon tudok hosszabb bukószériáról. Persze vannak rosszabb időszakok, de akkor pontosítsunk kicsit. Sokan azt mondják, hogy ha már egy hétig veszít, akkor bukószériája van. Szerintem ha valaki egy hónapig szív, az is egy normális dolog. Ahhoz, hogy bukószériáról lehessen beszélni, szerintem minimum fél év kell, és az is csak akkor, ha mindenhol így történik - neten, élőben, versenyen. Én mindig azt mondom, hogy az embernek magában kell keresni az ilyen problémák forrását. Valaki mindig azért indul el a lejtőn, mert máris rosszul áll hozzá a dolgokhoz, elhiszi, hogy ha AK-val bukott mondjuk ötször, akkor most is fog, ebből következően már hibásan játszik, és innentől kezdve az egész egy "hógolyó-effektussá" válik - egymást szülik a problémák. Ez pszichológia, amit az embernek saját magának kell kezelni.

PN: Tanultál ilyesmit egyébként? Használod ezt a játék során is?

TR: Végzettségem szerint politológus vagyok, de tanultam pedagógiát is, amiben volt némi alapvető pszichológia. Emellett azonban én mindig is úgy éreztem, hogy elég könnyen megértem az emberi agy és a lélek működését - köztük a sajátomét is. Általában nagyon könnyen tudok megoldást találni bizonyos emberek problémáira. Látom, hogy kiben mi zajlik és mi miért történik. Ez biztosan sokat segít a játék során is. Könnyen feldolgozom a saját problémáimat/elkeseredéseimet és megtalálom a módját, hogy másnap újult erővel, tisztán tudjak a dolgok elé állni. Kicsit talán fejlettebb vagyok ilyen téren, mint más velem egy idős játékosok.

PN: Pszichológia - mi a véleményed Jerry Yang-ról (2007 WSOP Main Event győztes) és a játékáról? Ő foglalkozását tekintve pszichológus és én személyszerint nagyon sok "szakmabeli" elemet véltem felfedezni a final table során mutatott játékában.

TR: Játszottam Yang-gal az első és a második napon is. Akkor nem gondoltam, hogy idáig fog jutni. Emlékszem Brandon Adams többször rá is szólt, hogy ha kicsit gyorsítanánk az nagyon jó lenne. Tudniillik fele annyi leosztást játszottunk le, mint a többi asztal - Jerry Yang miatt! Nála abszolút igaz az a dolog, hogy teljesen robotikusan cselekszik. Megnézi a lapját, lassan ráteszi a zsetont, összefűzi a kezét - akár all-in, akár dobás lesz a dologból. Ez mindenképpen jó. Ám úgy gondolom, hogy ha valaki sokat játszik vele, akkor a játéka könnyen feltérképezhetővé válik. Borzasztó sok preflop és flop re-raise emelést csinált, és szerintem a játéka halott volt a turn és a river után. Ahogy én vettem észre, az ő stratégiája a visszaemelésekre alapult, leginkább a flop után. Ezt a check-raise játékot majdnem minden második partiban eljátszotta és főleg a short-stack játékosok ellen. Ez pedig rendkívül eredményes volt a számára. Egyébként valahol én is Jerry Yang áldozata lettem, hiszen amikor Brandon Adams-szel ültünk egy asztalnál akkor én pont kettejük közé kerültem. Adams nagyon sokat emelt, Yang pedig sokszor visszaemelt. A kiesésemkor is Adams emelt 4K-t, Yang pedig vissza 12K-ig kettő pozicióval hátrébb. Ekkor azonban én pont egy pocket Dáma párral ültem, amire 50K all-in emeltem. Adams emelése nem volt meglepetés, Yang 12K-ja pedig tudtam, hogy jóformán bármi lehet - de valószínűleg nem túl erős lap. Erre Brandon Adams is all-in tolt és Király pár volt nála - Jerry Yang pedig természetesen eldobta... Ők ketten végig nagyon jól szórakoztak, ám nekem ez akkor a halálomat jelentette. Hiszen ha Jerry mondjuk csak megadja Brandon emelését, én a Dáma párral visszaemelek, amire Brandon all-in hív, akkor lehet, hogy én is eldobom a lapom és életben maradok - de sajnos nem így történt. A második napon ráadásul kétszer kaptam kézbe Dáma párt és mind a kétszer kézbe Király párral vert az ellenfél! Elsőre eldobtam ugyan a "lányokat", ám az a zsetonjaim 40%-ba került. Szép lassan visszatornáztam magam, aztán erre bummm...

De ilyen a póker! Ahhoz hogy bárki nyerjen egy ilyen versenyt, ahhoz az 50%-okat neked kell megnyerni - a Te kezedben kell lenni a Király párnak és másik kezében pedig a Dáma párnak, és ezt meg is kell nyerni! Mindig a jó oldalon kell állnod, vagy pedig az ellenfelednek short-stack-nek kell lennie! Én most a rossz oldalon álltam, és velem együtt még bizonyára a többi 6,000 ember is...

PN: Lesz alkalom, hogy újra a jó oldalra állj! Ott leszel-e Londonban, a WSOP Europe tornán?

TR: Nem tudom. Most 50-50%-ra adom. Szerintem nagyon elszúrták a dolgot ezzel a nevezési díjjal.

PN: Sok?

TR: Borzasztó sok (£10,000 = $20,000 = 3,800,000HUF). Nagyon nagyon leszűkítik a kört ezzel. Rengeteg nagyon jó játékost ismerek, akik azonban nem állnak úgy anyagilag, hogy megengedhetnék ezt maguknak. Szerintem a fele bőven elég lett volna. De a pénztől függetlenül, nem is biztos, hogy igazán el akarok indulni rajta. Most sokkal inkább vonz az EPT. Mindenesetre nagyon kíváncsi leszek rá, főleg arra, hogy mekkora presztízsű lesz majd az a karkötő, amit Londonban nyer majd a győztes. A Harrah's sajnos túlságosan is üzletszerűen fogja fel a dolgot, és az utóbbi időben sok csorba is esett a WSOP hírnevén. Egyrészt a túl sok nevező miatt, amely nekik ugyan óriási bevétel, ám mégis valahol meg kellene tartani egy egészséges arányt - WSOP érdekében. Szerintem ezt nem is szabadott volna áthozni Európába és sokkal inkább arra adtam volna a voksom, hogy a WSOP Main Event nevezési díját emeljék a duplájára. Ezzel leszorítanák a nevezők számát, ám a presztízs sokkal nagyobb lenne. Egy világbajnokságot nem lehet elbagatellizálni, és jobb lenne ha csak egy olyan verseny lenne, amely mindenki számára a csúcsot jelenti. Én kint több ember szájából is hallottam a következő mondatot: "Ma már mindenkinek van karkötője...". Én magam is játszottam már olyan karkötő tulajdonossal, aki borzasztó gyenge volt. Nevet nem mondok, de éppen most idén nyert egyet. Az asztalnál többen is csodálkoztak a játékán, volt aki oda is szólt neki, annyira zavarta a dolog. Ez semmiképpen sem válik a WSOP előnyére.

PN: Eszembe jutott még egy dolog a korábbi nagyobb partijaiddal kapcsolatban, amikor tavaly az $1,500-as versenyen játszottál a döntőben Padraig Parkinson ellen és az alábbi kicsapásnál: 5-Q-K-5-A senki sem hívott, a végén Te bemutattál egy 10-4-et, amire Parkinson bedobta a lapját és ennyit szólt: "I cant beat it" (ezt nem tudom überelni). Te nem szóltál semmit, az osztó így Neked tolta oda a zsetonokat, majd a tornaigazgató szólt közbe és végül felezés lett a dologból. Ilyen hiba előfordulhat egy WSOP final table mellett? Vagy esetleg a stressz és a fáradtság számlájára kell ezt írnunk?

TR: Velem is előfordult már ilyen - bár konkrét példát nem tudok mondani. Én akkor sem akartam szólni, hiszen pénz szinte semmi nem volt a kasszában, így különösebben nem izgatott a dolog.

PN: De mi számít ilyenkor - ha bemondok egy gyengébb kezet, mint ami a valóságban van, akkor mit vesznek figyelembe?

TR: Főleg Amerikában létezik egy liberális felfogás a szabályértelmezést illetően, amely szerint mindig megpróbálnak a szabály szellemisége alapján dönteni, nem pedig szigorúan a leírtak szerint bírálni. Ez nagyon fontos és nagyon jó is szerintem, mivel annyi sok kétes szituáció fordulhat elő egy pókertorna során, amely nem egyértelmű. A szabályok lehet, hogy egyértelműek, de sokszor nagyon igazságtalan lenne a döntés, ha szigorúan csak azok mentén haladnánk. Most is volt egy érdekes eset, ami a főversenyen esett meg David Singerrel az első napon. Van ugye ez a telefonos szabály, miszerint telefonálni, smsezni nem lehet - amennyiben valaki ezt megteszi, ha az első lap már ki van osztva, akkor onnantól kezdve az dead hand. Történt pedig, hogy David Singer all-in emelt, az egyik játékos elfogadta, mindenki más eldobta. Lapterítés következett, ám közben megcsörrent az ellenfél telefonja és ő fel is vette azt. David Singer azonnal jelezte a felügyelőknek az esetet és dead-handet követelt. A kicsapás szerint viszont David Singer kiesett volna. Singer tiltakozott, ám a versenyigazgató mégsem minősítette az ellenfele lapjait dead hand-nek. Azzal indokolta döntését, hogy a szabály annak érdekében született, hogy senki ne követhessen el csalást telefon vagy bármi más elektronikus eszköz segítségével. Jelen esetben azonban az illető már a telefon előtt elfogadta az all-int, így a későbbi történésekre már nem volt befolyással, így nem "ölték meg" a hand-jét, David Singer pedig kiesett. Ez nagyon fontos szerintem, hogy a versenyigazgatóság ilyen liberálisan fogja fel a szabályokat. Visszatérve az én esetemre, amit említettél, ott is bizonyára könnyen el lehetett volna venni Parkinson-tól a potot, ám véleményem szerint fontos, hogy megtartsuk az etikus és játék-alapú gondolkodást. Itt is ez érvényesült.

PN: Online mennyit játszol mostanában?

TR: Szinte semmit. Na azért ez túlzás. De az a nyugodt és kiegyensúlyozott játék, amit én az élő versenyeken tudok hozni, az az online szférában nem megy nekem. Interneten a legelső bad beat is már borzasztóan kicsinál. Idegesít, hogy beírogatnak - sokszor igazságtalanul. Pénzt keresni azonban még mindig itt a legkönnyebb, ám mostanában erre már nem vagyok rákényszerítve. Néha azonban beülök a vasárnapi nagy, garantált összdíjazású versenyekre, de komoly eredményekről most nem tudok beszámolni. Itt nem hozok olyan optimális döntéseket, mint élőben. A neten más - sokkal gyengébb - játékos vagyok. Ezt jól tudom magamról és éppen ezért nem is erőltetem. Az élő versenyeken akár itthon, akár külföldön 100% rá tudok fókuszálni a játékra és a legjobb formámat tudom hozni.

PN: Megnyerted a New Europe Poker Opent. Mi volt a véleményed a versenyről?

TR: Szerintem nagyon jó verseny volt, és relatíve jól is kommunikálták azt, hogy a több ezres mezőny leszűkítése 84 főre az első selejtezőnapon inkább volt szereplő-válogatás, mint pókerverseny. Nekik egy show-t kellett csinálni, egy tévé műsort akartak csinálni, amihez a pókert használták fel. Szerintem ez nagyon jót tett a pókernek. Egy abszolút magyar produkció, amely szerintem elismerést érdemel. Persze voltak negatívumok, amelyekről beszéltek - struktúra, kommentár, stb. De ezek a próbálkozások kellenek ahhoz, hogy Magyarországon is létesülhessen egy olyan póker kultúra, mint ami Angliában, az USA-ban vagy a skandináv államokban van. Itt Magyarországon még mindenki csak próbálkozik, még sokat kell tanulni, de szerintem nagyon jó úton haladunk.

PN: Mi a véleményed Korda Gyuri bácsiról?

TR: Én ismerem őt és szerintem egy borzasztóan imádnivaló figura. Én nagyon kedvelem, és szerintem olyan elvitathatatlan érdemei vannak a póker terén, amelyet soha senki nem kérdőjelezhet meg. Mindenki nagyon sokat köszönhet neki, aki ma Magyarországon pókerezik. Persze volt, hogy én is kritizáltam a közvetítését - szakmai okokból, de amit ő csinál, az egyedi, nagyon színes és utánozhatatlan. Nagyon hiányozna, ha ő nem lenne. Mellé egy igazi szakkommentátor kellene, aki jelenleg még nincs. Én Varró Dani stílusát kedveltem, akit korábban hallhattunk a Eurosport-on. Na ő azt borzasztóan jól csinálta. Ő egy nagyon jó pókerjátékos, aki imád is pókerezni, ráadásul az általános és celeb pókertudása is nagyon nagyon helyén van - sokat tud a versenyekről és az ott előforduló játékosokról.

PN: Te miért nem próbálkozol meg vele?

TR: Háát nem is tudom. Nem biztos, hogy ha engem betennének oda, akkor azonnal el tudnám kezdeni lökni a szöveget - lehet én is elnéznék dolgokat, máshová tolnám a potot, stb. Szerintem nekem a kamera másik oldalán a helyem.

PN: Hol láthatunk legközelebb?

TR: Szeptember-október-november igen sűrű az európai pókernaptárban. Az ide tartozó versenyeket nagyon szeretem. Általában a bécsi versenyekre mindig elmegyek - jól is mennek ezek nekem, szeretek ott lenni. Tavaly is ott győztem az EPM versenyen - ez általában október első két hetében van valamikor. Ott most is szeretnék indulni.

Hu.PokerNews.Com Exkluzív: Interjú Tóth Richárddal 101

Ezt követi majd az EPT Baden, ami nekem a toppok toppja! Baden egyrészt egy gyönyörű város, a kaszinó is fantasztikus és az a szolgáltatás amit ott lehet kapni az szerintem utánozhatatlan. Ez ráadásul ugye egy EPT, majd pedig egy Seven Card Stud Európa-bajnokság, amely így együtt borzasztóan exkluzívvá teszi a dolgot. Ezeken mindenképp ott leszek. Barcelonát megint csak imádom - augusztus 28. az EPT első állomása lesz - az szinte kötelező jellegű a számomra. Amit viszont valószínűleg kihagyok, az az EPT London és az EPT Dublin. Bár hallottam már a Royale Poker Club kezdeményezéséről, amely keretében Tatár Gergely most két fordulós EPT Satellite versenyeket szervez. Lehet én is elindulok rajta, de mindenképpen úgy gondolom, hogyan nagyon klassz a kezdeményezés, és remélem, hogy valakinek tényleg egy álma teljesül majd ezáltal. Amszterdam is kötelező a számomra - az november elején lesz valamikor. Az egy iszonyatosan jó struktúrájú verseny - Master Classics of Poker. Tavaly én például talán életem legnehezebb asztalánál játszottam ott. De a magát a várost is nagyon szeretem. Párizsba nem szeretnék menni - a város gyönyörű, de a póker klubok nem igazán azt a közeget képviselik, amelyben sokan játszani szeretnének. Az ottani jelenlegi pókeres szabályozást pedig jobb ha nem is említjük.

PN: Végig a Texas Holdemről beszéltünk. Térjünk még rá kicsit a többire is, hiszen indulsz néha más versenyeken is. A WSOP-on például részt vettél egy SHOE versenyen, valamint az Omahát is kedveled, ahogy hallottam.

TR: Igen, az Omahát egyre inkább szeretem. Az Omahát szerintem valaki vagy nagyon szereti, vagy nagyon utálja. Én még nem döntöttem el igazán, melyik csoportba is tartozok (nevet). Néha szeretem, néha utálom. Egy borzasztóan dinamikus és izgalmas játék. Főleg a Pot-Limit ami nagyon kemény - ahogy Fóris Attila mondaná a "bátrak játéka". Ebben abszolút igaza van. Ha például neten cash-game-et játszok, akkor csak omaházok.

PN: Seven Card Stud?

TR: Érdekes dolog, hiszen a Stud igazából nem létezik Magyarországon. Még érdekesebb, hogy ennek ellenére van egy Stud Európa-bajnokunk Tolnai Tibor személyében. De ha jól tudom Hámori István is bír már ezzel a címmel. Mint mondtam ugye ez a bajnokságot a baden-i kaszinóban rendezik, ahol van egy nagy bronz tábla, ahol az összes bajnok fel van sorolva. Mindezek ellenére se múltja, se jelenje és úgy tűnik jövője sincs nálunk a Stud-nak. Az is furcsa, hogy régen ugye a Seven Card Stud volt a Póker, és a Texas Holdem még sehol sem volt. Mostanra teljesen megváltozott a helyzet, és úgy tűnik a Texas Holdem mára már letaszíthatatlan a trónról. Amit én mostanában nagyon élvezek, az a 2-7 Triple Lowball. Neten is játszom és a WSOP-on is el akartam indulni az $1,000-os rebuy-on, ám egy másik verseny miatt nem tudtam. Mindenesetre ezzel a játékkal hosszabbtávú terveim vannak jelenleg.

PN: Kedvenc játékosod, esetleg példaképed?

TR: Ha külföldieket kell említeni akkor borzasztóan szeretem Phil Hellmuth és Daniel Negreanu versenyjátékát. Korszakos zseninek tartom mind a kettőt. Hellmuth-ról sokan vitatkoznak ugyan, de úgy gondolom, hogy amit most csinál, az egy kivételes dolog. Neki volt kb. két éve egy pár éves időszaka, amikor eltűnt és ekkor sokan megkérdőjelezték, hogy vajon tudja-e kezelni azt a változást, amit a net hozott, azt a tömeget, azt az új generációk által hozott dinamikus és aggresszív játékstílust. Ám visszatért és újra hozza az eredményeket, így a tudása megkérdőjelezhetetlen. Negreanu-t a borzasztó nagy kreativitása és a post-flop játéka miatt kedvelem. Az én játékom is igazából a post-flopos játékra és a kis-potos pókerre épül. Ez talán mindkettejüknél megfigyelhető - Negreanu talán kreatívabb, Hellmuth pedig inkább hatékonysági, gazdaságossági tényezők alapján dönt. Vannak azonban olyan magyarok, akikkel rengeteget játszottam együtt és nagyon nagyon felnézek rájuk. Van egy figura az én pályafutásomban aki a kezdetektől jelen van, és ha valakivel partit akarok megbeszélni, vagy mesélni, esetleg a véleményét kikérni, akkor ő az első akit felhívok. Őt úgy hívják, hogy Bíró Dániel. Az ő véleményét mindig 100%-ban figyelembe veszem és tudását - főleg a No Limit Holdem versenytudását - teljes mértékben elismerem. De meg kell említenem Tolnai Tibort és Fóris Attilát, akiket szintén nagyra becsülök. Számomra ők közelítik meg leginkább az „ideális pókerjátékos" személyiségét és személyét. Nagyon szeretném ha egyszer én is birtokolhatnám azt a komplex és átfogó tudást, ami nekik megvan.

PN: Szerinted egy ilyen kvalitású játékos esetén mennyi a tudás és mennyi az adottság?

TR: Nagyon sokat lehet tanulni, de igazából adottság nélkül az egész nem sokat ér. Vannak olyan személyiségbeli tulajdonságok, amelyek kötelezően szükségesek - valamennyire legyél arrogáns és aggresszív. Legyen meg az a játékintelligenciád, amellyel végig komplexen és optimálisan tudsz mérlegelni és döntéseket hozni. Mindenre oda kell figyelni, ami a hand előtt, alatt és után történik. Itt minden információnak jelentősége van. Az önbizalom pedig a legfontosabb! Enélkül nem lehet nyerni, legyen bármekkora is a tudásod. Tudjál alkalmazkodni a különböző versenyhelyzetekhez, a különböző ellenfelekhez. Fontos, hogy pszichológiailag megértsd önmagad és az ellenfeled egyaránt - a saját és az ő cselekvéseinek motivációját. Ez szerintem szintén nem egy feltétlen megtanulható dolog. Bár mint beszéltünk is már róla, ott van Jerry Yang, aki valószínűleg tanulta ezt a dolgot és bizonyára egy óriási tudással ült le az asztalhoz. Az én esetemben viszont ez valahol a személyiségemből ered. Nagyon erős az intuíciós képességem, ami sokat segít abban, hogy ezt tudom prezentálni az asztalnál. Én szoktam is hivatkozni a "3 I"-re: intelligencia, improvizáció és az intuíció. Ez mind nagyon fontos a pókerhez.

PN: Hányféle stílust játszol?

TR: Szerintem egy játékosnak több stílust kell ismerni, hiszen a mai versenyjátéknak alapvető eleme a sebességváltás. A játék minden részében arra kell törekedni, hogy ellenfeledet megtéveszd. Ehhez pedig nagyon fontos, hogy variálni tudd a stílusod és ne tudja az ellenfél eldönteni, hogy most éppen milyen lap van nálad. Szerintem az mostani, többnyire aggresszív játékosok között nehéz például feszesen játszani. Mondjuk, hogy egy egyszínű J-8-nál ne remegjen meg a kezed, hogy "el kell dobni, el kell dobni!" Visszatérve a stílusokra: négy stílust különböztethetünk meg általában, amelyből kettő az amely igazán használható: feszes aggresszív és laza aggresszív. Aki ezt jól tudja, az már ok. Nyilván vannak átmenetek, de többnyire ezt a két stílust kell optimálisan használni, hogy nyerő játékos legyél a pókerben.

PN: Kedvenc lap?

TR: Persze - még a rendszámom is az - 9-10!

PN: Színe mindegy?

TR: Szoktam azt mondani, hogy pikk, de valójában tökmindegy. Korábban volt is egy projektünk Karkus Andrással és Zsoldos Sanyi barátaimmal. Velünk csináltattunk felsőket, amelyeken ott feszítettek a kedvenc lapjaink! Nagyon imádtam őket. Azon kívül imádom a 8-10, J-8, J-9 féle lapokat. Azon kívül meg az Ász párt!

PN: És az mennyire jön be?

TR: Sokan tévesen gondolkoznak az Ász párról. Azt hiszik, hogy az az "Ultimate Lap". Ha buksz esetleg vele, az nem bad beat, hanem egy pár, ami preflop a legerősebb. Flopnál pedig 99,9%, hogy már nem az a lehető legerősebb hand - mármint teoretikusan. De a póker a folyamatos változásról szól. Az általános gond az Ász párral, hogy nehéz elengedni. Sokan emiatt buknak vele, mert nem tudják elengedni. Én szerencsére könnyen kezelem az ilyen helyzeteket és könnyen dobálok ilyen nagy párokat. Ha fókuszált vagyok, akkor ez nem gond a számomra. Persze én sem a 9-10-nek örülök a legjobban, hanem az Ász párnak, hiszen az Két Ász és az van bennem: "Uhh, nagy parti!". A 9-10-zel pedig "megnézzük", de ha nem jön akkor azt könnyebb is elengedni. Az Ász Pár az Ász Pár marad mindig és kész...

Hu.PokerNews.Com Exkluzív: Interjú Tóth Richárddal 102

Nagyon szépen köszönjük Richárdnak az interjút és reméljük, hogy sok-sok sikeréről adhatunk majd még hírt a Hu.PokerNews.Com hasábjain!

PokerNewser: Majd elfelejtettem - Ma este $7,500 PokerNews Cup Satellite lesz az Everest Poker termében - hétvégén pedig $500 Virágkarnevál Freeroll!!!

TOVÁBBI CIKKEK

Kapcsolódó Játékosok

Mi a véleményed?