Az Asztal Másik Oldalán - 1. Rész

Az Asztal Másik Oldalán - 1. Rész 0001

Mindig azt mondtam, hogy az én munkám a legjobb a világon. Tornarendezőként lehetőségem volt bejárni a világot, megismerhettem gyönyörű feleségemet, Maryannt (akitől 2006-ban megszületett a fiam) és sok ezer érdekes emberrel is találkozhattam.

1997-ben a Bay 101 Casinóban dolgoztam osztóként, amikor kéztőalagút szindróma alakult ki a bal kezemben. Akkor még nem tudhattam, hogy az volt karrierem legszerencsésebb mélypontja. Szerettem osztani, és boldog voltam, hogy az volt a munkám, így valószínűleg soha nem is hagytam volna ott, a betegségem miatt azonban ki kellett lépnem az asztalok közé, hogy a számláimat fizetni tudjam.

Végül is egy tornaigazgatói posztra jelentkeztem és rögtön megszerettem a dolgot. Nagyon élveztem, hogy a játékosokkal dolgozhattam és megtetszett a bajnokságok izgalma is. A Bay 101-ben viszont nem volt üresedés ezen a poszton, így amikor a Lucky Chances Casino 1998-ban megnyitotta kapuit, fontos döntést hoztam, elhagytam szülővárosomat, San Josét és északnak vettem az irányt, a halottak városa, a kaliforniai Colma felé.

A Lucky Chances kaszinóban tornaigazgatóként töltött idő alatt körbeutaztam az öböl környékét a bajnoki körúttal, és néhány alkalommal játszottam is. Azt vettem észre, hogy nem elég, hogy a szabályok versenyről-versenyre változtak, de sok helyen akár műszakonként vagy alkalmazottanként is radikálisan mások voltak! Eldöntöttem, hogy utánanézek, mit tehetnék a helyzet javítása érdekében, a játékosokat és az alkalmazottakat is egyaránt segítve. Ennek jegyében 2001-ben útnak indultam Las Vegasba, a World Series of Pokerre. Elintéztem egy találkozót a WSOP tornaigazgatójával, Bob Thompsonnal és fiával, Roberttel.

Amikor felvetettem az egységesítés problémáját, halk kuncogás volt a válasz. Bob azt mondta: „Próbálkoztak már vele korábban, de senki nem hajlandó elvégezni a munkát." Szerencsém volt, mivel Linda Johnson, akivel néhány évvel korábban találkoztam, tudott némi időt szakítani rám, hogy leüljünk megbeszélni az ötletemet. Linda magával hozta nagynevű üzleti partnerét, Jan Fishert is, valamint egy tehetséges versenyigazgatót, Dave Lambet. Nem csak, hogy tetszett nekik az ötletem, de csatlakoztak is hozzám és egy helyszínt is ajánlottak, ahol az első megbeszélésünket megtarthattuk.

Az első találkozót az Orleans Hotelben tartottuk a World Industry Poker Conference-szel egy időben, ahová 25 versenyigazgató látogatott el rá az ország minden szegletéből, többek között Cheri Dokken (Commerce), Denny Williams (Bicycle), Jack McClelland (Bellagio), Mike Ward (Foxwoods), a fentebb említett Bob Thompson és még sokan mások. A megbeszélés végére 14 szabályunk volt és megalapítottuk a Versenyigazgatók Szövetségét (TDA). A TDA-nak mára már több, mint 800 tagja van világszerte.

2002 elején kaptam egy telefonhívást az 1983-as WSOP bajnoktól, Tom McEvoy-tól, amely az egész életemet megváltoztatta. Tom Becky Binion-Behnennek dolgozott (a WSOP alapító Benny Binion lányának), mint tanácsadó a WSOP-re. Azt kérdezte, hogy hajlandó lennék-e a 2002-es WSOP-n versenyigaztóként dolgozni Steve Morrow-val. Természetesen nagyon megdöbbentem, de azt mondtam neki, hogy nem fogok sokáig gondolkozni rajta. Megkértem a Lucky Chances vezetőjét, hogy egyezzen bele és kikértem néhány szakmabeli barátom véleményét is. A Lucky Chances-nél semmi probléma nem volt, azonban legnagyobb meglepetésemre barátaim többsége azt ajánlotta, hogy ne fogadjam el az ajánlatot. A legfőbb érv a Binion (és a WSOP) akkori szűkmarkú híre volt, állítólag a korábbi évek során néhány alkalmazottat nem fizettek ki.

El tudnátok képzelni, hogy valaha véget ér a WSOP? 2001-ben majdnem ez történt. Szerencsémre, és persze a póker egészének szerencséjére ez végül mégsem következett be, én pedig a mai napig azt mondom, hogy örülök, hogy nem hallgattam akkoriban a barátaimra, akik az állás visszautasítására buzdítottak. Sőt, akár ingyen is megérte volna megcsinálni, a tapasztalat és az életrajzom miatt is.

Az első kihívás az volt, hogy ki kellett érdemelnem a játékosok tiszteletét, mivel nem sok profit ismertem még. Úgy éreztem azonban, hogy alkalmas vagyok a munkára, ezért visszamentem a Bay 101-be az éves Shooting Star versenyükre, hogy bemutatkozzak. Odamentem minden egyes profihoz, akit felismertem és kezet fogtam velük, bemutatkoztam nekik és váltottunk pár szót mely közben vázoltam nekik a WSOP-vel kapcsolatos terveimet. Külön figyelmet fordítottam a legnagyobb játékosokra és azokra, akikről az a hír járta, hogy problémás emberek. A legjellemzőbb reakció ez volt: „Ki ez a csóka?", ennek ellenére azonban végighallgattak. Men the Master (Nguyen), John Bonetti és Sam Grizzle voltak azok, akikről úgy hallottam, hogy hajlamosak a sértegetésre, más játékosokkal és az osztókkal szemben egyaránt, ezért úgy közeledtem hozzájuk, mintha én lennék az új sheriff a városban és elterjesztettem, hogy a sértő beszédet nem fogjuk tolerálni többé.

Hármójuk közül Grizzle volt az, aki nem vette ezt személyes sértésnek, csak nevetett rajta. Men azt mondta, „Én vagyok Men the Master, én vagyok Men the Master", Bonetti pedig körbenézett, megkereste legjobb barátját, Phil Hellmuthot, hogy Ő beszéljen velem. Röviden és tömören ennyit mondott csak neki : „Nézd már ezt a f#&@{#t!" Azt hiszem, Phil a lelke legmélyén tisztelt engem, amiért erőskezű voltam, de akkor a világért sem vallotta volna ezt be, azóta viszont az egyik legnagyobb támogatóm lett.

Ekkor már csak egy hónap volt hátra a WSOP-ig, és még rengeteg volt a tennivaló. Én elsősorban a szabályokra és a struktúrákra koncentráltam. Miután egy évet töltöttünk azzal, hogy megalkossuk az új TDA szabályrendszert (PokerNewser: Ez teljes egészében megtalálható az oldalon - ajánljuk a tornaszervezők figyelmébe!), most az volt a feladat, hogy el is fogadtassuk és alkalmazzuk is azokat. Volt néhány közülük, amit mindenképpen be akartam emelni, köztük az új 'raise' szabályt.

Egészen a 2002-es WSOP-ig a játékosok annyiszor tologathatták ki-be a zsetonjaikat egy emelés során, ahányszor csak akarták, ha közben az egyik kezüket bent tartották. Ez persze nagyszerű lehetőséget adott a 'csepegtetéses' emelésre és más, a fair-play szabályaitól távol álló trükkökre. Tom McEvoy és a verseny igazgatóhelyettese, Steve Morrow is azon a véleményen voltak, hogy ez nem fog működni, mivel a játékosok a régi szabályokhoz voltak szokva. Ettől függetlenül én mertem változtatni ezen és ezt be is jelentettem. Alig néhány játékos vitatkozott ezzel a bajnokság alatt, köztük Johnny Chan, de végül ők is megértették a változtatás szükségességét, miután pár jó példával elmagyaráztam nekik az okokat.

A TDA 32-es szabálya: Az emelések módjai (Methods of Raising) - A emelések menete a következő képpen alakul No-limit és Pot-limit játékok esetén: (1) kötelező a teljes emelni kívánt összeget középre helyezni egy mozdulattal VAGY (2) szóban jelezni a teljes összeget, mielőtt középre kezdenénk tolni a zsetonokat VAGY (3) szóban jelezni, hogy emelni kívánunk és ilyenkor az egy mozdulatban betolt zsetonok számítanak emelésnek.

Egy másik szabály, amely szinte minden játékos számára idegen volt, a TDA 9. szabálya volt:

9. Mutatás (Face Up) - Minden kártyalapot fell kell fordítani ha a játékos all-in-en van és a hívási procedúra már lezárult.

Én ezt magunk közt az 'Erik Seidel-szabálynak' hívom, mivel, bár sokan ellenezték, mégis Erik kardoskodott a legtöbbet ellene. Azt mondta - egyébként jogosan -, hogy ez a játék az információról szól és nem lenne szabad arra kötelezni senkit, hogy felfedje ezeket az információkat, ha nem szükséges. Végül is úgy tűnik, hogy ez a szabály nagyobb pozitív hatással volt a tévés pókerre, mint bármelyik másik. El tudnátok képzelni egy heads-up all-int úgy, hogy nem is tudjuk, melyik két lap van az adott játékosnál? Erik korábban a hole-card kamerák kicselezésével is próbálkozott, de végül beszereltek egy rejtett hole-card kamerát Atlantic Cityben, hogy ne kerülhesse el Ő sem a lapok felfedését. Azóta már a legtöbb műsorban betartja ezt a szabályt, mivel megértette, milyen előnyökkel járt ez a játék szempontjából… vagy egyszerűen csak belátta, hogy nem tudja átverni a rendszert.

Egy másik újdonság volt a WSOP-n a dohányzási tilalom. Sokan nem is tudják, de ez alig néhány ember, különösen Casey Kastle hatalmas erőfeszítésének az eredménye, aki már évek óta ezért harcolt. A 2002-es WSOP-ra írt nyitóbeszédem a következő mondatot is tartalmazta: „Örömmel jelentjük be, hogy a verseny területe mostantól nemdohányzó övezet." Ezt hangos taps követte, majd így folytattam: „A SÉRTEGETÉSNEK VÉGE! A játékosok mostantól nem sértegethetik a többi játékost vagy az osztókat." A második kijelentésnek meglepő módon nagyobb volt a visszhangja, mint az elsőnek. Emlékszem, ekkor úgy éreztem, hogy valami jelentős dolgot értem el a karrieremben. Ki gondolta volna akkor, hogy az elkövetkezendő évek még több érdekes helyzettel és nagyszerű pillanattal fognak majd szolgálni? Remélem hogy az elkövetkezendő hónapok (esetleg évek) során megoszthatok veletek még néhányat ezek közül és máris nagyon hálás vagyok a PokerNewsnak ezért a lehetőségért.

Találkozzunk a döntő asztalnál!
Matt

Matt Savage a világ egyik legelismertebb versenyigazgatója, eddig több, mint 350, tévében is közvetített versenyt bonyolított le, köztük a WSOP-t, a WPT-t, és sok mást. Matt a Versenyigazgatók Szövetségének alapító tagja, a Poker Managers Hall of Fame első tagja, valamint a Lucky You című film egyik szereplője. Ha bármilyen kérdésetek lenne a szabályokkal kapcsolatban, kérjük azokat az AskTheBoard@PokerTDA.com címre küldjétek, vagy keressétek fel Matt honlapját a SavageTournaments.com címen.

PokerNewser: Ha élőben is szeretnétek találkozni Matt-tel és kíváncsiak lennétek a TDA szabályokra, akkor a WSOP-ra kell mennetek! A Full Tilt Poker jóvoltából több $12,500 Exkluzív PokerNews WSOP Freerollon is részt vehettek, amelyeken INGYEN helyet nyerhettek a világ legrangosabb pókertornájára, a $10,000 WSOP Main Eventre!

TOVÁBBI CIKKEK

Mi a véleményed?