Phil Hellmuth-interjú a jótékonyságról és a családról - 1. rész

Phil Hellmuth-interjú a jótékonyságról és a családról - 1. rész 0001

Phil Hellmuth soha nem akart elbújni a reflektorfény elől, míg a póker rajongói között megoszlik a vélemény a „Poker Brat”-ról. Van aki kedveli a stílusát, vannak akik utálják, és még többen imádják utálni. Ezen a nyáron, a World Series of Pokeren, Hellmuth három versenyen is elbukta a heads-upot és a második helyen végzett, ezek alapján pedig, bár sokáig esélyes volt rá, végül elbukta az év játékosa címet is. Ezekkel az eredményekkel azonban bebizonyította, hogy még mindig nem üres az a benzintank, amellyel a póker autópályáit rója.

Ahogy 2011 a végéhez közeledik, Hellmuth készül az ünnepekre. A 11 wsop-karkötő tulajdonosa volt olyan kegyes a PokerNews-zal, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre.

Nemrég rendezted meg a második jótékonysági versenyedet Wisconsinban. Milyen volt?
Ha megnézitek a képeket a honlapon, láthatjátok, hogy nagyszerű. Minden évben arra törekszem, hogy érdekes és izgalmas verseny legyen, és azok is jól érezzék magukat, akik csak nézőnek jönnek el. Idén az Anthrax együttes egyik tagja, Scott Ian is ott volt a tornán, olyan pókeresek mellett, mint Anette Obrestad és Eric Baldwin.

A tavalyi versenyen édesapád, idősebb Phil Hellmuth döntő asztalra jutott. Milyen érzés volt, hogy ezúttal te szurkoltál neki?
Ideges voltam. Pontosan úgy éreztem magam, mintha a fiaim valamelyikének drukkolnék. Előfordult már a fiaimmal is, hogy egy olyan jótékonysági tornán jutott döntő asztalra, ahol én voltam a házigazda. Ilyenkor, amikor egy hozzátartozómért szorítok, mindig nagyon elkap a hév. Emlékszem, a húgomért, Carriért is kellett egyszer drukkolnom — egy Manhattani tornán, amelyen egymillió dollárt gyűjtöttünk össze a gyerekkórháznak --, akkor ő második lett. Nagyon jó érzés volt látni, hogy boldog, amiért segíthetett.

Carrie egyébként Madisonban él, ügyész, van egy pár fiatal gyereke, így nincs túl sok ideje pókerezni, de a torna előtt adtam neki néhány tanácsot. Nagyon izgalmas torna volt, közel kétszázan neveztek és ő lett a második, a feleségem pedig talán negyedik…

Nagyon büszke vagyok, amikor valamelyik családtagom jól szerepel egy tornán. Tavaly a fiam nyerte a családi bajnokságot, amelyen 14-15 játékos szokott indulni minden évben – a testvéreim, a szüleim, a gyerekeim, az unokahúgaim és unokaöccseim. Tavaly a két fiam heads-upolt, szóval elégedett voltam.

Amikor hazalátogatsz, leülsz pókerezni a régi barátokkal?
Igen, rendszeresen játsszunk. Van, amikor nagyban is, általában $1.000 a beülő, de évente egyszer van, hogy $3.000-ral játszunk, igaz csak $5/$5-ös vakokkal.

Emlékszem, öt, vagy hat éve $11-12.000-t veszítettem egy otthoni játékban, és kölcsön kellett kérjek, mert általában csak váltót írunk a nevezési díjakról. Egy évre rá tudtam csak visszaadni, mert akkor találkoztunk legközelebb. Három éve viszont $20.000, két éve $14.000, tavaly pedig $3.000 plusszal mentem haza. Ez attól is függ, hogy ki játszik ezeken a tornákon. A legjobb persze, ha régi ismerősök ülnek az asztal körül, de sok olyan srác van, aki akkor kezdett el ott, Madisonban pókerezni, miután én már elköltöztem onnan. A régi ismerősökkel azonban nem csak kártyázunk, de golfozunk is.

Folytatjuk

TOVÁBBI CIKKEK

Kapcsolódó Versenyek

Kapcsolódó Játékosok

Mi a véleményed?