Phil Galfond naplója: Elvesztettem az egyensúlyt

Phil Galfond naplója: Elvesztettem az egyensúlyt 0001

Kevés szerethetőbb pókeres van Phil Galfondnál.

Borzasztóan okos, kiemelkedően tehetséges, ugyanakkor az egyik legszorgalmasabb, legkeményebben dolgozó profi is. Számos játéknemben (de különösen Omahában) tartozik a legjobbak és legeredményesebbek közé, emellett mégis rendkívül szerény játékos, aki rendszeresen rágódik azon, hogy lehetne a játéktérben és a szabályozásban található apróbb bizonytalanságokat kiszűrni, hogy végül mindenki a lehető legjobban járjon. Folyamatosan igyekszik segíteni a közösséget, oktatóoldala pedig köztudottan az egyik színvonalasabb coaching szolgáltatást nyújtja.

Ezért is gondoltam arra, hogy terjedelmessége ellenére is érdemes lehet lefordítani Phil legutóbbi blogbejegyzését, amelyet a Fekete Pénteket követő, kényszerű, Vancouver-i száműzetéséből írt:

Mindig az egyensúlyra lyukadunk ki, nem igaz?

Úgy érzem, hogy bármilyen tanács, amit eddig másoktól kaptam - függetlenül a témától - összefoglalható egyetlen szóval: "Tanács" Csak viccelek. Úgy, hogy "Egyensúly"

A profi pókerben az, hogy megtaláljuk az egyensúlyunkat létfontosságú, amit nem győzök állandóan hangsúlyozni, néha akkor is, amikor nem kellene. Például, amikor olyanokat írok, hogy: "Úgy érzem, itt érdemes check-raiset játszani... természetesen ellensúlyoznom kell majd a játékomat azzal, hogy gyengébb kezekkel is check-raiselek hasonló situációban, szóval nem mondom, hogy mindig ezt fogom játszani, csak, hogy nagyjából 80%-ban." Erre jegyzitek meg jogosan, hogy "Phil, mond azt, hogy check-raiselnél és kész."

Nos, nem tudom azt mondani. Ez az én pókeres kényszerbetegségem. Ha nem adok kikötéseket és használati utasítást minden leírt tanácsomhoz, úgy érzem, hogy tudatosan egy hibás stratégiát terjesztek. Nem tudom, mi történne, ha egyébként így lenne, összedőlne a világ? Vagy leszakadna az arcom? Én sem igazán tudom, hogy mitől félek, de a lényeg, hogy nem vagyok képes rávenni magam, hogy ne hangsúlyozzam az egyensúly jelentőségét.

Mindegy, a lényeg, hogy ma megint ezen a témán gondolkodtam, az egyensúly fontosságáról, különösen az életben.

Mióta csak játszom, rengeteg pókeres barátom van. Mégis, a legtöbb időt nem az aktív játékos barátaimmal töltöm. Ez mindig nagyon megnyugtató volt számomra, már a kezdet kezdetén is. Miután kibuktam az egyetemről, Madisonban maradtam még egy darabig. Imádtam ott lenni, imádtam az ottani barátaimat. Hiába csináltam 60 órás heti grindeot, mindig szakítottam időt rá, hogy velük lógjak a bárban, vagy csak leüljünk tévézni. Ők akkor gyakorlatilag semmit nem tudtak a pókerről, és ezért aligha értették volna a karrieremet, nem volt hát téma az ilyesmi.

Miután abbahagytam az iskolát (ami egyébként addig segített a dolgok helyén kezelésében és az egyensúly elérésében), továbbra is tartottam a kapcsolatot a barátaimmal. Nyugodtan mondhatjuk, hogy kettős életet éltem. Phil-a-pókerprofi és Phil-a-hétköznapi-srác. Ez nagyon sokat segített. Volt mindig menekülőutam a pókertől. Szerintem ez elengedhetetlen az egészséges és boldog élethez.

Madisonból aztán New Yorkba költöztem. Ide is barátokkal érkeztem és új kapcsolatokat is találtam. Otthonra leltem, szórakoztam, fociztam, és összességében megtaláltam az egyensúlyt, amit korábban Madisonban. Újra boldog voltam. Vagy inkább továbbra is boldog.

Forrás: philgalfond.com
Forrás: philgalfond.com

Tekerjünk 2011-re. Bumm. 2011 szívás volt. Amúgy is rossz évet kezdtem, aztán beütött a Fekete Péntek, ami csak még jobban felforgatta az életem.

Nem volt már semmi ugyanolyan, mint korábban. Most úgy érzem, nincsen igazi otthonom. Sok időt töltök Vegasban, sokat Vancouverben (hogy játszhassak online), és elég keveset New Yorkban, meg Marylandben. Négy különböző ágyban alszom. Nem érzem magam olyan erősnek már, bár koncentrálni tudok, és kiépítettem az új életemet annak minden rutinjával együtt. Mégis az egyetlen város, ahol az igazán fontos nem pókeres barátaim élnek, New York, ahol a legkevesebb időt töltöm.

Vagyis szinte csak pókeres haverokkal lógok. Ne értsetek félre, szeretem őket, jól elvagyunk, fontosak...de nem jelentenek kiutat a játékból. Nincsenek a pókertől független, fontos elfoglaltságaim, és nem is tudom érdemes-e ilyenbe kezdenem, hiszen hamarosan már úgyis egy másik városban leszek.

A napi rutinom abból áll, hogy felkelek, amikor ébredek, pókerezem, eszem póker közben, várok, hogy befussanak a nagyobb játékok, majd megpróbálok elaludni a tévére. Elvesztettem az egyensúlyt.

Az első néhány hónapban még minden rendben volt. A kihagyás miatt nagyon hiányzott az online játék, ezért lelkes voltam. Nagyon ment minden, rákészültem az újrakezdésre, tanulmányoztam a játékomat, és rengeteg időt fektettem a sikerbe. Úgy tűnt, remekül haladnak a dolgok.

Ám a dolgok megváltoztak. Először ráeszméltem, hogy ez nem egy üzleti út, egy pókeres vakáció... hanem ez lesz az új életem. Nem tudom hogy vissza tudok-e végleg költözni egy városba, és ha igen, mikor vagy melyikbe? Sok kedves barátot hagytam magam mögött, akik sokkal többet jelentenek, mint amit a póker valaha adhat. Különösen, hogy nem hiányzik már az online játék. 6 hónap alatt többet játszottam, mint az elmúlt 5 év bármelyikében.

A legrosszabb pedig: veszítek.

És itt a lényeg, általában, annyi minden zajlott az életemben... annyi apróság, aminek örülhettem. Ha nem mebt a játék, ott voltak a barátaim, a hobbijaim. Valóban kettős életet éltem. Phil-a-pókerprofi vesztett, és stresszelt, de Phil-az-átlagos-srác boldog és teljes életet élt, hiszen pénzre akkor sem volt gond, ha épp 1,5 millió dolláros hullámvölgybe kerültem. Csak egy karcolás.

Most azonban Vancouverben vagyok, és vesztek. Elég rondán, mégha papíron nem is durvább a helyzet, mint amilyet már többször átéltem, ezt most egészen másképp élem meg. Felkelek a gép elől, és mihez kezdek?

Elmehetek a pókeres haverokkal. Szórakoztató lesz, de nem segít majd elterelni a figyelmemet a játékról. Biztosan leosztásokról fogunk beszélni, és eszembe jut, mennyit buktam, és, hogy mennyi EV-t vesztek éppen, amiért kihagyok egy jobb asztalt.

Aztán elmehetek sétálni. Ez néha segít. Jó távol lenni a játéktól egy órára. De aztán hazaérek. Nézzek tévét? Szunyókáljak egyet? Leülhetek a PokerStars lobbyja elé és nézhetem mások partijait. Beszélhetek AIM-en a pókeres haverokkal, miközben másokat nézünk. Írhatok egy posztot a blogomra, amit szinte csak pókeresek olvasnak.

Azt hiszem ezzel minden opciót összefoglaltam. Lehangolóan hangzik? Úgy is élem meg, de... tudom, hogy nem szabadna letörtnek lennem.

Valójában remek életem van. Idióta lennék, ha másképp gondolnám. Talán úgy tűnik, hogy panaszkodom, és ez végülis igaz is, de tudom, hogy ettől függetlenül nekem összejött. Jobban, mint vártam. Azt hiszem, azért írok erről, mert tudom, hogy az segít. Amikor veletek beszélek, perspektívába kerül minden, és hülye lennék nem beismerni, hogy remek életem van. Nem szabad sajnálnom magam, hiszen a legtöbb olvasóm, a legtöbb pókeres, ami az eredményességet illeti, biztosan szívesen cserélne velem. Rengeteg szuper dolog van az életemben, ha nem tudok nekik örülni, akkor csak magamat hibáztathatom.

Nézzétek, a hullámvölgyek nagyon kemények. Mindig megviselnek. Veszteni fájdalmas, pénzt veszteni pedig sztreszes dolog.

De az igazat megvallva, amíg jól játszom, szorgalmas és józan maradok, nem szabad, hogy "hétköznapi" értelemben vett anyagi nyomás nehezedjen rám. Úgy kellene kezelnem a pókert, mint egy videójátékot. A pénz csak ott kellene, hogy létezzen. Persze nyerni akarok és fontos a profit, és kell, hogy zavarjon a bukás, de amikor kikapcsolom a gépet, az életnek nem szabad már erről szólnia. A játéknak vége, és addig nem is fontos, amíg másnap vagy akármikor újra neki nem kezdem.

Forrás: philgalfond.com
Forrás: philgalfond.com

A hétköznapi életemnek szupernek kellene lennie. Akkor dolgozom, amikor akarok, a munkám, egy játék, amit imádok. Odaadó barátaim vannak, egészséges vagyok, szerető családom van. Miért érzem magam ilyen rosszul?

Nyilvánvalóan az egyensúly hiánya miatt. Barátokra van szükségem, és a korábbi, igazi életemre, ami emlékeztet egy kicsit Philre-a-hétköznapi-srácra. Rá kell újra jönnöm, hogy az élet több annál, amennyit egy nap nyerek, vagy vesztek, hogy éppen mennyire bízom a játékomban, vagy, hogy mennyi EV-t vesztek, ha egy nap nem ülök le pókerezni. Emlékeznem kell rá, hogy ez csak egy játék.

Amikor Waluigi nyer a Mario Karton kicsattan a boldogságtól. Amikor veszít, letört. Ennyire képes. Amikor kikapcsolod a Wii-t, hogy leülj vacsorázni, ő még mindig a versenyben él.

Az elmúlt 8 hónapban én is beszorultam a játékba. Ha vesztek, nagyon fáj, hiszen jelenleg csak ez maradt számomra. Van, amikor mínuszban zárok egy napot, van, amikor pluszban, nincs más. Vagy pókerezem, vagy olyasmiket csinálok, amik a póker miatt fontosak... Be kell szereznem az ebédet és a vacsorát, hogy egész nap játszhassak. Korán le kell feküdnöm, hogy elkapjam a holnapi jó partikat. Sétálnom kell, hogy miután megnyugodtam, jobban menjen a póker.

Arra lenne szükségem, hogy magam mögött hagyjam kicsit a pókert, és visszatérjek a régi, valódi életembe, de az már nincs meg.

Az elmúlt hónapokban olyannyira tiltre tudtam kerülni, hogy többször egyértelműen rosszul játszottam. Ez olyasmi, ami 7 éven át egyszer sem fordult elő velem. Ez kellett volna, hogy legyen az első jel, hogy rossz irányba haladnak a dolgok.

Most már tudom mi a probléma. Ez az első lépés, nem igaz? A következő, hogy kitalálom, mit teszek ellene. Könnyű mondani.

A jelenlegi tervem: megírni ezt a posztot. Aludni. Később kitalálni, mihez kezdjek.

Köszönöm srácok, hogy végigolvastátok! Elnézést, ha mindez nevetségesnek tűnik. Ha más nem, legalább látjátok a veszélyét annak a csapdának, amit én 7 évig elkerültem, de most végül mégis beleestem. Az egyensúly fontos. De hiszem, hogy semmi nem fontosabb az életben, mint az emberi kapcsolatok, és a mindennapi boldogság. Egészen odáig mennék, hogy ezek nélkül a pókerben se számítsatok sok jóra.

Vigyázzatok magatokra, és sok szerencsét!

Phil Galfond

TOVÁBBI CIKKEK

Kapcsolódó Játékosok

Mi a véleményed?