Chris Moneymaker és a rendező Doug Tirola bezámolója az All In: The Poker mozifilmről

Chris Moneymaker és a rendező Doug Tirola bezámolója az All In: The Poker mozifilmről 0001

Hacsak nem a Pókerarcokról, vagy a Hitting the Nuts-ról van szó, a pókeresek alapvetően kritikusak a pókerfilmekkel kapcsolatban. Ez ebben a hónapban megváltozott, amikor a 4th Row Films megjelentette az „All In: The Poker Movie”, című dokumentumfilmet „amely meglengeti az amerikai álom eléréséről szóló küldetést, a kockázatvállalás képességét és a szórakoztatóipar ünnepét egy olyan játék szemüvegén keresztül, amely több mint két évszázaddal ezelőtt egy hajón kezdődött.”

A PokerNews legutóbb Doug Tirola rendezővel és Chris Moneymakerrel beszélgetett a filmről.

Az All In: The Poker Movie-n már egy ideje dolgoztok. Honnan jött az ötlet?

Doug: Néhány éve egy másik filmen dolgoztam, éppen repülőn ültem és amikor körbenéztem, mindenki pókert nézett a tévében. Akkor döntöttem el, hogy egy film alapötletének tökéletes a póker. Aztán csináltam néhány interjút a témában és próbáltam kitalálni, hogyan mesélhetnék el egy történetet ebben a világban. Láttam az ESPN-en és a többi csatornán pókeres közvetítéseket – amelyek feltűnően jó minőségben továbbították egy pókertorna érzését. Itt kezdődött az egész...

Azonnal megfogott az a történet, hogy a póker hogyan vált az amerikai kultúra részévé. Ez egy hosszú folyamat volt – olyasvalami, amelyet egy kis otthoni közösségi házból indult. Megpróbáltunk elmesélni egy sztorit, arról, hogyan is lehet a legjobban megfogni a póker valódi sztoriját.

Sok nagyszerű interjú került bele a filmbe. Melyek a kedvenceid és melyeket volt a legnehezebb összehozni?

Doug: Nyilván a kedvencem az, amelyikben Chris Moneymaker szólal meg. Az az interjú szerintem nagyon erős. Vannak született történetmesélő tehetségek, és ő egy ilyen. Nagyszerű hangulata volt annak az interjúnak. Még egy otthoni pókerjátékot is rögtönzött, ami a megjelenő stábtagok számára is nagy élmény volt. Nem csak az interjú sikerül jól, de szerettük azt a napot. Szerintem, amikor dolgozol bármin is – főleg egy filmen – mindig vannak olyan momentumok, amikor azt érzed „érdekel ez egyáltalán valakit?” Én már akkor, annál az interjúnál tudtam, hogy ez a film le fogja kötni az embereket.

Aztán volt két interjúnk Phil Hellmuthtal is.A másodikat Madisonban (Hellmuth városában) vettünk fel, ahol egyetmre járt, elvitt minket a Memorial Unionhoz, azol az életéről is beszélt.

Aztán szerettem a nem pókerrel kapcsolatos interjúkat is, mint amilyent Doris Kearns Goodwinnal vettünk fel. Lenyűgöző történész, mindent tud a pókerről, a szerencsejátékokról és a sportokról.

Az a tény, hogy Howard Lederer és Chris Ferguson is felszólal a filmben, nem idegesített a Fekete Péntek kirobbanása óta?

Doug: Tavaly, a Fekete Péntek kirobbanásakor már majdnem készen voltunk a filmmel. Egy darabig hezitáltunk, hogy mi legyen. Aztán végül úgy döntöttem, hogy nem adhatunk ki egy pókeres dokumentumfilmet úgy, hogy nem foglalkozunk a Fekete Péntekkel.

De ahellyett hogy újabb egy hetet töltöttünk volna interjúkkal májusban, inkább fogtuk az egész történetet és beleépítettük a filmbe, az elejétől egészen a majdnem-végéig. Akkor újranéztük a Howard Ledererrel és Chris Fergusonnal készült interjúkat – mindkettejükkel sok nyersanyagot rögzítettünk – sok mondanivalójuk volt –, szerencsére időt is szántak ránk. Kettejük közül Chris volt a közvetlenebb, s bár Howard nem túl laza fickó, de negyon hálás vagyok az interjúért.

Chris, te hogy kerültél a képbe?

Chris: Az én interjúm öt, vagy hat éve volt. Felhívtak, hogy szeretnék ha szerepelnék egy dokumentumfilmben. Először azt gondoltam „Oké, miért ne, úgysem lesz ez valami nagy ügy.” Aztán kicsit furcsállottam, hogy az én házamban akarják forgatni, de végül belementem, eljött hozzám a stáb én pedig rögtönöztem nekik egy kis otthoni játékot. Én estem ki elsőnek így nyugodtan jártathattam a számat.

Ez után sokáig nem hallottam az interjú felől, amire egyébként számítottam is, de aztán egyszer csak csörgött a telefonom „Helló, Chris, a film hamarosan a mozikba ér, lesz egy premier, amelyre örömmel várunk!” — belementem, de aztán közbejött a Fekete Péntek. A stáb újra felhívott, elmondták, hogy szeretnének egy újabb interjút, amely csak a Fekete Péntekkel foglalkozott, és megkérdeztek, szeretnék-e részt venni a film készítésében. Nem igazán emlékeztem az első interjúra annyira pontosan, hogy őszinte legyek, de így nagy örömmel vágtam bele. Már nagyon vártam a filmet, mert ez az egész huzavona, meg a két interjú nagyon kíváncsivá tett.

Érzel bármiféle felelősséget, mint fő – ha nem a legnagyobb faktor – a pókerbumm-ban?

Chris: Nem így tekintek erre a történetre. Azóta gondolok nagy dologként a pókerre, amióta játszom. Csak másfél éve pókereztem a robbanás kitörésekor, akkor persze egy kicsit más volt ez az egész, de én nagyjából ugyanúgy tekintek a pókeres karrieremre. Azok, akik látták a változást, azok tudják miről beszélek. Én nem látom, mert 2003 előtt nem voltam része a póker világának. Akkoriban még csak hobbi volt számomra...

Sokan azt mondják „Hé, te változtattad meg a pókert és csináltad mindezt!” én személy szerint nem érzem ezt.

A filmben megemlíted, hogy a 2003-as WSOP előtt elmentél egy fogadóirodába, és nem alakult valami fényesen az a kaland. Mesélnél erről?

Chris: Volt $4.000 nálam, amit SNG-kre tetem félre. Akkor azt gondoltam, hogy akkor fogok próbálkozni az emberek jeleinek olvasásával – előtte fogalmam sem volt, hogy képes vagyok-e rá. A probléma akkor kezdődött, amikor a mellettünk lévő szobában leragadtam egy baseball-meccs közvetítése előtt. Az egyik szünetben átmentem és fogadtam párszor. Az első kis tétjeimet elbuktam, aztán egyre nagyobb összegben fogadtam. Aztán elkezdődött a Main Event, én meg ott álltam minden SNG-re és cash-game-re félretett pénzem nélkül, amely akkor már a Binion's Horseshoe-fogadóirodájának széfjében pihent...

Kihatott ez az egész a WSOP-dra?

Chris: Persze, csalódott voltam mert kitoltam magammal. Amikor elkezdődött a Main Event a fejem tiszta volt, képes voltam csak a játékra koncentrálni. Úgy gondoltam, hogy könnyen eljutok a fizetős helyig, mert a mezőny első 10 százaléka fizet. Úgy gondoltam, hogy dobálok egészen a pénzes helyekig. Egyetlen handet sem akartam megjátszani. A Main Eventen ugye kapsz 10.000 zsetont, a vakok 25/50-nél indulnak, még antét sem kellett betennem. Úgy voltam vele, hogy ilyen struktúra mellett eldobálok az ITM-ig. Nem is gondoltam volna, hogy milyen nehéz eljutni a fizetős helyekig. Próbáltam túlélni.

Doug, a filmben egy csomó werkképet használtok, amelyeket egy kártyagyárban vettetek fel, vagy éppen Phil Hellmuth városában. Mi alapján választottátok pont ezeket a filmhez?

Doug: Én úgy gondolom, hogy amikor kíváncsi vagyok egy filmre valamilyen különleges témában akkor vannak elvárásaim, amelyeket a filmnek hoznia kell. Ehhez nekem szükségem volt arra, hogy megnézzem az az Ohio állam-beli gyárat, ahol a világ kártyáinak 90 százalékát készítik. És tudni is akartam arról a történetről. Ez egy olyasvalami volt, amelyet le akartam forgatni. Az ott megismert fickó is kész történelemkönyv, amelytől le voltam nyűgözve.

Ha többre is kíváncsi vagy, látogass el az allinthepokermovie.com-ra vagy nézdd meg az alábbi előzetest.

TOVÁBBI CIKKEK

Mi a véleményed?