Hogyan nyerjünk gyorsan? 3 tipp turbo sit and go-khoz

Hogyan nyerjünk gyorsan? 3 tipp turbo sit and go-khoz 0001

A nyerő játék egyik kulcsa, a legnagyobb értéket rejtő asztalok megtalálása. Az éppen számunkra legkedvezőbb játékok természetesen tudásunktól függően folyamatosan módosulhatnak, de vannak struktúrák, ahol a hibás tendenciák felismerése és azok automatikus, fegyelmezett kihasználása is elegendő, hogy pozitív elvárt értékkel üljünk asztalhoz. Ezek közé tartozik az 1 asztalos, 10 fős turbo sit and go is, tipikusan az 5 és 20 dolláros nevezési díj között, legalább 4 asztalon.

Miért az egyasztalos turbo?

Mert rengeteg rekreációs játékos kedveli a versenyeket és választja azok gyors lefolyású változatait. Abból pedig az utolsó még tűrhető varianciával játszható formátum bizony ez.

Tévedés ne essék, itt is vannak erre szakosodott regularok, őket viszont egyrészt könnyen kiszúrjuk (szinte minden a fenti tét-rangben éppen induló asztalnál ott ülnek), másrészt minden második, másfeledik „fordulónyi” tornát még nekik is ki kell hagyniuk, ha éppen minden asztalukon jól alakulnak a dolgok.

Miért minimum 4 asztalon?

Aki nem szokott hozzá a sok asztalos játékhoz, annak is bátran ajánlanám, hogy ebben a struktúrában vállalja be a négyet. Ez a műnem viszonylag egyszerű döntési helyzetek elé állít bennünket, nem fogunk tehát hosszasan tépelődni mit húzzunk, ha már belejöttünk kicsit.

Sit and go-król van szó, a magas variancia itt adottság, bármilyen edge-ünk is van a mezőny felett, ezért fontos a mennyiség. Tapasztalatlanabb játékosok számára ráadásul kifejezetten segítség, ha nincs idejük eltévelyedni az elnagyoltan és felületesen felvázolt, de mégis tipikusan helyes úttól, így színezés-mentesen tudnak az alapokra koncentrálni, amíg át nem érzik, mikor érdemes finomhangolni a főstratégiát.

Itt is hasznos az ICM

Triviális, de baromi fontos tény, hogy egy asztalon az első három hely fizet, amit különösen a bubblehöz közel érdemes majd figyelembe vennünk. Akik tisztában vannak az ICM (Independent Chip Modelling) alapjaival, azok jól tudják majd kezelni ezt a helyzetet, akik nem, azok számára nehéz lenne ebben a cikkben kifejteni ezt a koncepciót. Röviden a lényeg, hogy aktuális zsetonjaink számát érdemes lehet dollárosítanunk, vagyis feltételeznünk, hogy muníciónk egyben a nyereményalap ránk eső elvárt értékére is leképezhető.

Még egyszerűbben: szem előtt kell tartanunk, hogy a díjstruktúra igenis befolyásolja a döntéseinket, így néha úgy értékelődhetnek fel zsetonjaink, és nőhet drasztikusan az elvárt értékünk, hogy ha nem keveredünk partiba, és megvárjuk, amíg a lépéskényszerben lévő ellenfelünket kiejtik. Ez óriási szemléletváltás a bubble környékén matematikai alapok nélkül, agresszivitást és aktivitást hirdető - korábban széles körben elfogadott – nézetekhez képest.

3 dolog, amit szem előtt kell tartanunk:

1. A korai szakaszban a játékosok túl lazák

Sok sebből vérző kijelentésnek tűnik ez, de a struktúrát nem ismerő játékosok (nem regularok) tipikusan aktívak az első szakaszokban. Valami olyasmit gondolhatnak, hogy hamarosan úgyis nagyon megnő a vak, addig „játszom”, amíg olcsón lehet, és ha jó floppot kapok, már kényelmes előnyből várhatom a „verseny allin-parádéját”, ahol majd úgyis a szerencse dönt.

Ez a jelenség több szempontból is kedvező számunkra. Egyrészt hamar kiszúrjuk, kik az igazi halak az asztalnál, és máris három típusra oszthatjuk ellenfeleinket. A regularokon és az aktív turistákon kívül rekedt, fennmaradó halmaz a hagyományos sit and go-król idetévedt viszonylag ügyes játékosok csoportja, akik ebben a szakaszban igyekeznek jókora visszahívásokkal és folyamatos squeeze-ekkel büntetni a „játszani” akarókat.

Hogyan használhatjuk ki ezt a körülményt?

A legjobb, ha előröl és középről csak a range-ünk legfelső tartományával keveredünk partiba, AA, KK, QQ, AK-ig bezárólag, hátulról pedig hozzácsapjuk a JJ, TT, AQ-t is, de ennyi. Nincs szükségünk ugyanis arra a minimális vaktétre. Itt a játék nem a vakok ellopásáról, hanem a többutcányi partikról és arról szól, hogy a dolog relatív olcsósága miatt a gyengébb kombinációk simán velünk tartanak majd. Ahhoz, hogy belőlük hosszútávon sokat hozzunk, a legerősebb lapokkal kell ülnünk. Ez különösen fontos akkor, ha a limpelőket büntető pókeresekkel kerülünk szembe, ők ugyanis sokszor nekünk fognak jönni valamivel gyengébb range-el is.

Negreanu közismert érve itt nem áll meg, miszerint legyünk versenyeken nyugodtan aktívak a gyenge játékosok ellen, mielőtt más veszi le őket, mivel egyrészt lehet, hogy nem tudunk párhuzamosan 4 asztalon lejátszani mindenkit, másrészt szeretnénk, ha kőfeszes arcunk lenne a későbbiekre.

Általánosságban itt azt használjuk ki, hogy a tapasztalatlanabb játékosok tartanak a későbbi magas vakos játéktól, mivel egyrészt nem szoktak kellően hozzá, másrészt nem tudják, hogyan kell kezelni az ott kialakuló szituációkat. Így igyekeznek korán „dűlőre vinni” a dolgokat, és esetleg csak közepesen erős kezekkel is all-inig keveredni prémium lapjainkkal szemben.

2. A késői szakaszban a játékosok túl feszesek

Nem mentegetőzöm többet az általánosításért, ez a tipikus, és kész. A legtöbb alacsonyabb ($5-$20) beülőjű sit and go-n játszó pókeres nem szívesen tolja be mindenét 10-8-ra, és nem is szívesen ad meg egy nyílvánvaló kényszerű allint K3-al.

Az ő hibájuk, hogy a lapjaikat a korai szakaszokban és a cash gamekben megszokott deep szituáció szerint értékelik.

Hogyan használhatjuk ki ezt a körülményt?

Egyszerű, fellazulunk és rabolni kezdünk. A korai játékunk szépsége, hogy mire megnőnek a vakok általában kétfajta pozícióban leszünk: vagy találtunk erős lapokat és játszópartnert, és átlag felett ülünk, vagy meg sem mozdultunk és kevéssel a kezdő zseton alatt, akárhogy is, remek, feszes imidzzsel.

Ha pl. 1500-as 10/20-on kezdődő sng-hez ültünk, akkor nem nagyon szabad 1200 alatt lennünk, mire 100-ra nő a nagyvak. Nagyjából ettől a szinttől érdemes fellazulnunk, de persze alkalmazkodnunk kell az asztalnál uralkodó tendenciákhoz is. 150-es BB-nél tovább azonban nem várhatunk, aktivizálni kell magunkat, ami azt jelenti, hogy szinte bármilyen broadway lappal és párokkal all-int jelenthetünk. Más hívásunk nincs, ne feledjük, ekkor már valószínűleg a stackünk 20 százalékát elnyerhetjük egy sikeres push-al. Ha nem kapunk ilyen lapokat, ne várjunk körökig, toljuk be bármivel hátulról, ami jó eséllyel nehezen dominálható (közepes, egyszínű kapcsolódó lapokkal), így call esetén sem lesz olyan vészes a helyzet.

Ha ellenfeleink nem kapnak prémiumkártyákat, néhány szint alatt ezzel a játékkal mutatás nélkül simán felduplázhatjuk magunkat, ugyanis a legtöbben úgy érzik majd „még nem jött el az idő” és várják azokat a lapokat, amivel kényelmesen all-in keveredhetnek.

Amit látnunk kell, hogy magas vakoknál jó esetben mintegy 20-30 százalékkal növeljük a zsetonkészletünket, ha meg mégis megadást kapunk, akkor is jó eséllyel csak két fölé lap ellen megyünk egy duplázásért. A dolog kulcsa, hogy kevesebb megadást kapunk , mint azt a push range-ünk és ellenfeleink pot oddsa egyébként helyesen diktálná. Röviden: a megkésett alkalmazkodást és a rossz dobásokat használjuk ki.

Az ő allinjeiket fogadjuk hasonlóan, mint egy átlagos esetben tennénk, tegyük fel a kérdést: ez az adott tudású játékos abból a pozícióból, ennyi vakból milyen laptartománnyal próbálkozna all-innel? Majd kalkuláljunk ICM-et, és a saját pozíciónktól függően döntsünk.

3. Mindez nem vonatkozik a regularokra

A fenti elnagyolt irányok azokra a játékosokra nem, vagy nem feltétlenül vonatkoznak, akiket látunk a 4-ből szinte minden asztalunkon. Akiket 2-nél több asztalon látunk, jelöljük meg, majd későbbi teljesítményétől függően indexeljük tovább: a struktúrát erőből toló amatőr, vagy a pofonegyszerű dinamikát már finomhangoló regularról van szó. Nekünk csak az utóbbitól kell tartanunk, hiszen ő feltehetően hasonló alapállásból fog indítani, mint mi.
Eleinte óvatos és pokoli feszes, a vakok növekedésével, imidzsét kihasználva lopkod, a késői szakaszban mániákusként támad, a végjátékban pedig helyesen alkalmazza az ICM-et.

Hogyan használhatjuk ki ezt a körülményt?

Először is ne felejtsük el, hogy ő is lát minket a többi asztalnál, nem csak mi őt, ezért lehetőleg ne próbáljuk egy az egyben ráborítani a stratégiáját, valószínűleg képest lesz helyesen reagálni rá. A legjobb, ha csak kulcshelyzetekben alkalmazkodunk szemmel láthatóan, mondjuk egy-egy light megadással, amikor tudjuk, hogy képes lehet sokkal gyengébb range-el betolni mindenét, mint egy másik játékos. Ebben a struktúrában végül így is, úgy is a lapokra kerül óriási hangsúly

Mire készüljünk fel, ha kipróbáljuk?

Minimum 4 asztal, folyamatos új asztallal azok helyett, ahonnan kihullottunk? Mivel a dolog állandó koncentrációt igényel, érdemes maximum 1-2 órán át fenntartani ezt a tempót, majd eltenni az egészet másnapra, különben kimerítő lesz hosszútávon összehangolni az éppen zajló két turbo heads-upot, a bubblenél tartó harmadik asztalt, és a negyediken aktuális lopkodást.

Ha tapasztalatlanabb pókeresek vagyunk, akik még őszintén felhúzzák magukat egy tökéletesen hétköznapi bad beaten, akkor ez a stratégia ideális lesz számunkra, itt ugyanis gyakrabban kerülünk majd a megszokotthoz képest hátulról all-inbe, vagyis sokszor mi leszünk azok, akik javulni kényszerülnek, ami vagy az elvárt értéket hozza, vagy mákolunk, és egyikre sem lehet panaszunk. Kevés megnyugtatóbb játéknem létezik ennél, hiszen a párhuzamos, sivár automatizmusba még a legérzékenyebb játékos sem tudja könnyen beleélni magát.

Előny továbbá, hogy a dolog pofonegyszerű, és tapasztalataim szerint remekül hoz, bár a mintám eddig mindössze 218 turbo sng, a ROI-m kicsit 24% feletti ezekkel a tornákkal, ami jobb, mint a sima 19%-os egy asztalos sng átlagom, nem is beszélve az órabérről, ez ugyanis fele annyi időt visz el.

A fentiek betartásával tehát könnyű pénzkeresetnek remek lehet, de a póker szépségeit ne ebben a struktúrában keressük!

TOVÁBBI CIKKEK

Mi a véleményed?