Sexton Sarok - Stu Ungar utolsó utazása

Sexton Sarok - Stu Ungar utolsó utazása 0001

Stu Ungar 1998 november 22-én, 43 évesen hunyt el, holttestére a Las Vegas-i Oasis Motel 16-os szobájában találtak rá. Sokan meg vannak győződve róla, hogy hullámvasút szerű életvitele, és a különböző drogokkal való kísérletezgetése okozták korai halálát. Két nappal később, miután lezajlott a boncolás, bejelentették, hogy Stuey halálát szívroham okozta. Kis mennyiségben találtak ugyan kokaint, metadont és percodant a vérében, ahhoz azonban keveset, hogy a halálát okozzák. A hivatalos boncolási jegyzőkönyv szerint, "A baleseti halál oka szívkoszorúér-elmeszesedés. A szív ezen állapota hosszabb időszak alatt alakult ki. A halálát az életmódja okozta."

Az utolsó pókerparti, amin Stuey biztosan részt vett, 1998. november 11-én zajlott a híres Bellagio kaszinóban. Billy Baxter felhívta Mike Sextont, és mondta neki, hogy hozza el Stuey-t a házához, mivel Billy $25,000-t akart adni neki játékra. Stuey már eléggé kivolt, és annyra izgatott lett, amikor megtudta, hogy ezzel a kis támogatással visszatérhet az asztalhoz, hogy úgy nézett ki, mint egy boldog kisgyerek a játékosztályon! Egy $5,000-os freezeout bajnokságon kötött ki, egy nagyon kemény női ellenféllel, Melissa Haydennel, amit utóbbi viszonylag könnyen meg is nyert. Később még néhány további játékos is az asztalhoz ült, ahogy kezdett beindulni a játék. A mezőny az átlagosnál "enyhén" erősebbre sikerült, Hayden, Erik Seidel, Ralph Perry és Perry Green is az ellenfelek között voltak. Mint Melissa rámutatott, elég hátborzongató volt, hogy Perry Green, a sikeres alaszkai szőrmekereskedő éppen a Bellagióban volt aznap. Nem játszott rendszeresen Las Vegasban, viszont Ő végzett a második helyen Stu Ungar után az 1981-es WSOP Main Eventen. Aznap este Stuey a pénze nagy részét elblöffölte, nem volt formában, agresszíven játszott, de türelmetlenül.

Stuey pénze nagy részét elvesztette abban a partiban, egy keveset azonban megtartott és kiváltotta. Mike Sexton egy pár szót még váltott vele a pénztárnál és először azt hitte, Stuey talán azért hagyta abba a játékot, hogy máskor folytassa, ami akár az egészséges önuralom jele is lehetett volna. "Ne menj még el...Elugrok a mosdóba, és jövök vissza," mondta neki Mike, amikor azonban visszaért, Stuey már elhagyta a szállodát. Csak találgatni lehet, vajon mire gondolt Stuey, miközben elhaladt a hotel előtt lévő, lélegzetelállító szökőkutak mellett. Talán egy olyan dal járt a fejében, mint a "Hey, big spender" Frank Sinatrától, vagy a "Time to say goodbye" Sarah Brightmantől és Andrea Bocellitől, miközben a szökőkutak 8 méter magasra lövellték a vizet, ahogy azt Nolan Dalla és Peter Alson könyve, a "One of a Kind?" is sejteti. Stuey utazása ezután mindössze 11 napig tartott már. Erről az időszakról nem sok mindent lehet tudni, de az biztos, hogy a Naked City nevű városrészen kötött ki, ami gyakorlatilag egyetlen hatalmas drogtanya, a Stratosphere közelében, mielőtt utolsó óráira visszatért volna az Oasis Motelbe.

Ez alatt az időszak alatt Bob Stupak próbált segíteni Stuey-n, úgy, hogy rávette egy szerződés aláírására, amely szerint különböző bajnokságokon játszott volna, a nyereménye bizonyos százaléka pedig Stupakot illette volna meg. Állítólag $10,000-t adott neki - költőpénznek. Stupak abba is belement, hogy kifizeti az adósságait és egy Dave nevű testőrt is állított mellé, aki arra ügyelt, hogy ne kerüljön kábítószer közelébe. Aznap, amikor Stuey bejelentkezett az Oasis Motelbe, meggyőzte a testőrét, hogy hagyja most kicsit békén, hogy nyugodtan meglátogathassa a lányát, Stefanie-t. Stuey ehelyett azonban bejelentkezett az Oasis Motelbe, állandó lakcímként a Mirage-t feltüntetve, majd két nappal később, november 22-én elhunyt. $800-t találtak a zsebében.

Stu Ungar utolsó lecsúszása talán 1998. május 11. reggelén kezdődött, a WSOP Main Event napján. Stuey az egész pókervilágot meglepte, amikor megnyerte harmadik WSOP karkötőjét is 1997-ben. Miután 1980-ban és 1981-ben egymás után kétszer is Ő lett a bajnok, a nagy kérdés az volt, hogy vajon képes lesz-e ezt a teljesítményt megismételni. Május 11-én azonban nem tudta elhagyni a szobáját a Binionban, hogy megvédhesse a címét. Címvédőként külön szöbát kapott, de egyszer sem ment le a pókerterembe. Ez volt az első alkalom, hogy a címvédő nem jelent meg!

Nolan Dalla és Peter Alson könyvén kívül egy másik kötelező darab, ami Stuey életéről is szól, az Aces and Kings, amit Michael Kaplan és Brad Reagan írtak. Az Ungarról szóló fejezet lebilincselő és elég részletesen tárgyalja azt is, amikor Stuey nem jelent meg a bajnokságon 1998-ban. Miután bejelentették, hogy Stu Ungar nem jelent meg, hogy megvédje a címét, Kaplannak jutott eszébe, hogy felhívják Stuey-t az 1208-as szobában. Meglepetésére Stuey felvette a telefont, ami egy ötperces villáminterjúhoz vezetett a Stuey szobája előtti folyosón. A találkozó eredményeképpen azonban egy mélyinterjú is készült néhány hónappal később az Arizona Charlie's Casinóban, Las Vegasban. Rávette Stuey-t, hogy a saját szavaival mondja el, hogy miért nem jelent meg azon a bizonyos napon. Íme egy rövid részlet abból, ahogy Kaplan leírta Stuey gondolatait ezzel kapcsolatban:

Május 11-én reggel, amikor a világbajnokság kezdődött, Ungar kokainfüggősége a csúcson volt, emiatt pedig érzelmileg kiégett, kimerült és fizikailag is mélyponton volt. A jobb orrcimpája izzó vörös volt az arcszínéhez képest. Az ujjhegyei feketére égtek a forró üvegpipától, amivel a cracket szívta. Bob Stupak, kaszinótulajdonos, illetve Ungar alkalmi pénzelője felajánlotta, hogy elviszi fodrászhoz és sminkeshez, hogy emberek között is megjelenhessen, Ungar azonban fel sem engedte őket.
Még percekkel a bajnokság kezdete előtt is azt mondta, hogy játszani akar. "Lezuhanyoztam, és felöltöztem. Felvettem a ruháimat, és megnéztem magam a tükörben. Borzasztóan néztem ki - mintha akkor érkeztem volna Auschwitzból. Tudtam, hogy képtelen lennék ott ülni és játszani négy napig, napi 10 órán át és jól teljesíteni. Egyszerűen nem voltam formában. Az az év komoly nyomot hagyott bennem." Ungar egy pillanatra megállt, talán hogy felidézze magának a World Series rossz emlékeit. "Nézd, bűn volt, amit csináltam. Őszintén hiszem, hogy kétszer is meg tudtam volna nyerni, ha jó formában vagyok. Úgy gondoltam azonban, hogy sokkal megalázóbb lenne lemenni oda úgy, ahogy kinéztem, mint a szobámban ülni és nem játszani. Végül azonban mindenki csalódott bennem, és ami még rosszabb, boldoggá tettem az összes embert, aki irigykedett rám."

Stuey utolsó éve különösen nehéz volt. Talán mindannyian tanulhatunk az Ő tapasztalataiból, és megpróbálhatjuk elkerülni azokat a hibákat, amelyeket Ő elkövetett. Bármennyire is szerette az apját Stefanie, Ő is mindig azt hangsúlyozta, hogy reméli, hogy mások majd tanulnak édesapja múltban elkövetett hibáiból.

Mindannyiunkban, akik élünk, van valami közös... egyszer mindannyian megtesszük az utolsó utunkat. Ami Stu Ungart illeti, az Ő temetését a Palms Temetőben tartották, Las Vegasban. Miután 1998 november 22-én elhunyt, körülbelül 250-en tették tiszteletüket a szertartáson. Olyan volt, mint egy válogatás a "Ki kicsoda a póker és a szerencsejátékok világában" könyvből. A szertartás előtt a lobbiban a póker legnagyobb alakjai nézegették a fényképeket és kollázsokat, amelyek Stuey sikereit idézték, amelyből annyi volt neki, mint soha egy pókerjátékosnak sem előtte.

Hárman mondták el a gyászbeszédet, amit Stu Ungar 16 éves lánya, Stefanie beszéde követett, ami után szem nem maradt szárazon. A beszédet Mike Sexton, Bob Stupak és Lem Banker mondták. A család kívánságára Mike képviselte aznap a pókerjátékosokat, Bob Stupak kaszinótulajdonossal és Lem Barker New York-i sportfogadóval az oldalán. Mindannyian nagyszerűen teljesítették a feladatukat és vezettek vissza minket az emlékek birodalmába, visszaidézve a Stuey életében előforduló hullámvölgyeket és sikeres időszakokat egyaránt, személyes történetekkel színesítve az előadást. Mike, Stuey örök nagy barátja egészen a végsőkig, így foglalta össze a mondandóját: "Bocsássuk meg Stuey-nak a hibáit és problémáit, és emlékezzünk rá úgy, amilyen valójában volt - a legnagyobb játékos, aki valaha a zöld filc közelébe került."

Emlékszem, néhány játékos a folyosó jobb oldalán elindult a pódium felé, hátha mondhat egy pár szót, például Ken "Skyhawk" Flaton, ám udvariasan elutasították őket. Állítólag feltűnt egy dühös játékos is, aki azzal fenyegetőzött, hogy felborítja Stuey koporsóját, mivel elég szép adósságot hagyott maga után, ám a bejáratnál őt is elvezették. Egy ilyen közönséges és alávaló jelenet természetesen nagyon igazságtalan lett volna a családtagokkal és a közeli barátokkal szemben, akik megjelentek ott, hogy leróják tiszteletüket.

Sajnos a pókervilág egyik legkedvesebb embere, Ken Flaton nem tudta megosztani a történetet aznap az említett körülmények miatt. Viszont Stu Ungar posztumusz beiktatásán a Poker Hall of Fame-jébe 2001-ben boldogan láthattam, hogy Kenny akkor már el tudta mesélni a saját Stu Ungar-sztoriját. Kenny el is sírta magát, miközben Stuey-ra emlékezett és nagyon megható volt látni mindezt. Mindössze néhány évvel később maga Kenny "Skyhawk" Flaton is elhunyt, így afféle költői igazságtételnek tűnt, hogy aznap elmesélhette a történetét.

A legemlékezetesebb és legmeghatóbb pillanata a temetésnek az volt, amikor a lánya Stefanie beszélt. Csak ismételni tudom magam, szem nem maradt szárazon a teremben, miközben Stefanie az édesapjáról mesélt, nem mint a világ legnagyobb pókerjátékosáról, hanem arról, hogy mit jelentett számára, mint szerető apa. Egy öreg pókeres egyszer csak felállt, és azt mondta: "Ezt nem bírom ki... ezt nem bírom ki," miközben a szemeit törölgette, és elhagyta a termet még a beszéd alatt. Tényleg lesújtó volt látni Stuey gyönyörű lányát az édesapjáról beszélni - ez mindannyiunkat nagyon megrázott.

Tudtuk, hogy Stuey mennyire odáig volt a lányáért és emlékeztünk arra a képre, amit a zsebében hordott 1997-ben, hogy szerencsét hozzon neki, miközben harmadszor is megnyerte a WSOP Main Eventet. Csodálatos történet volt, most viszont ott állt a lánya az élet egyik legnehezebb pillanatában, de mindannyiunk számára megmutatta, hogy mit jelent a valódi tartás, büszkeség és az igazi szeretet. Az édesanyja, Madeline és mi is mindannyian nagyon büszkék voltunk Stefanie-ra, amiért ilyen példamutató módon emlékezett meg az édesapjáról. Milyen büszke lett volna Stu Ungar a lányára aznap!

Szintén nagyon megható volt látni azt sok pókeres nagyágyút, aki megjelent ott aznap, hogy részvétét nyilvánítsa Stuey-ért, sokan közülük a pókerasztal másik oldalán ültek valamikor a múltban. Senkit nem kellett emlékeztetni az egyedülálló tehetségéről a kártyajátékokhoz - mindannyian tisztában voltak vele. Annyian voltak ott olyanok, mint például Puggy Pearson, akik számtalanszor rángatták ki Stuey-t a bajból. Azóta sajnos Puggy is elhunyt. A póker keresztapja, Doyle Brunson is ott volt. Doyle nyerte az 1975-ös és az 1976-os WSOP Main Eventeket, viszont kevesen emlékeznek rá, hogy Doyle végzett második helyen 1980-ban Stuey mögött, és rengeteg közös emléke volt Stuey-val, a pókerasztalról és a golfpályákról egyaránt. A Bellagio akkori elnök-vezérigazgatója, Bobby Baldwin is tiszteletét tette. Bobby akkoriban repült a csúcs felé, legalábbis üzleti szempontból, miután 1978-ban ő is megnyert egy WSOP Main Eventet. Irónikus, hogy Stuey-nak soha nem volt bankszámlája, még személyi igazolványa sem, mégis valamiféle misztikus homály lengi körül, ha arról van szó, amiben annyira jó volt - amikor jó formában volt. A mi emlékezetünkben ez maradt meg és az utókornak is erre kell majd emlékeznie.

Miután véget ért a szertartás, mindannyian elkísértük Stueyt az utolsó útjára. Ott sétált Madelaine és Stefanie is. Ahogy összegyűltünk a sír körül hirtelen egy gondolat hasított belém, ahogy Danny Robinsont néztem, aki velem szemben állt. A kezeit összekulcsolta maga előtt, fejét pedig lehajtotta. Nem hiszem, hogy bárki más annyira értette volna a kábítószerek világát és a vonzerejüket, mint Danny. Ő maga is megmondaná, hiszen tényleg mindkét végéről égette a gyertyát, és legalább olyan súlyos függő volt, mint Stuey! És íme, itt állt Stuey sírjánál. Azon gondolkodtam, vajon emlékszik-e arra az estére a Dunes Hotelben 30 évvel korábban, amikor $100,000-t bukott Stuey-nak abban a bizonyos gin rummy partiban. Ez volt az a pillanat, aminek hatására Stuey végleg Las Vegasba költözött. Stuey és Danny közös kalandjai legendaszámba mennek, és ha Doyle Brunsont és Chip Reese-t is hozzáadjuk a társasághoz, garantálva lenne egy sikeres mozifilm alapanyaga! Az, ahogyan a négyük élete időnként összefonódott Las Vegasban, izgalmasabb történet, mint amit bármelyik író valaha is el tudna képzelni!

Egy másik meghatározó kép Stu Ungar temetéséről az volt, amikor Bob Stupak körbejárt és adományokat gyűjtött a legnagyobb pókerjátékosoktól. Bob Stupak érdeme, hogy Ő maga állta a temetés költségeit előre, hogy biztosítva legyenek ezek a körülmények. Sok játékos a zsebébe nyúlt és fejenként $2000-$3000 dollár körül dobtak a kalapba. Nagyon erős az összetartás ebben a körben, ami ezen a napon ismét nyilvánvalóvá vált.

Egy utolsó gondolat: Madeline és Stefanie Ungar létrehoztak a csodálatos alapítványt Stuey tiszteletére, aminek Ungar Alapítvány a neve. Több információt az ungarfoundation.org címen lehet találni. Íme néhány idézet az egyik kiadványukból:

Az Ungar Alapítvány küldetése az, hogy reményt és tájékoztatást nyújtson a függőségben szenvedőknek és hogy biztosítsa a szükséges forrásokat az olyan, működő szervezetek számára, amelyek a kezeléssel foglalkoznak.

A kiadvány első oldalán két kép van: Stu Ungaré fent, alatta pedig a 18 éves mostohafia, Ritchie fényképe. Ez áll alatta:

A világszínvonalú játékosnak, akire gyakran úgy emlékeznek, mint a legjobbra, akinek úgy tűnt, mindene megvan: szerető család, pénz, és hírnév. Akik közel álltak hozzá, elmondhatják, hogy Stu becsületes, együttérző ember volt, akit megfertőzött a függőség. 1998-ban bekövetkezett halála előtt Stunak olyan tiszteletet sikerült kivívnia magának a pókervilágban, amit nem fognak egyhamar elfelejteni. Most egy új fajta küldetés kezdődik, amint az Ungar Alapítvány megkezdi a munkáját, vagyis mások segítését annak a problémának a megoldásában, amit Stu maga soha nem tudott megoldani...
Apja sikerei ellenére Ritchie teljesen átlagos gyerek volt; baseballozott, és állandóan ugratta a testvérét. Vidám gyerek volt, akit szerettek a társai. Ennek ellenére megtörtént a tragédia: ez a fiatalember, aki előtt még annyi minden állt, 18 évesen öngyilkos lett. Ritchie halála nem volt hiábavaló, mivel az Ungar Alapítvány folytatja munkáját - az összetört életek helyreállítását.
A támogatásukkal az Ungar Alapítvány azon fog dolgozni, hogy helyreállítsa azoknak az életét, akiknek mások egyébként nem segítenének.

Ezzel a történettel véget ér az az öt részes sorozat, amelyet Stu Ungarról írtam. Meglepő módon, éppen ezt az utolsó fejezetet írtam, amikor felhívott Madeline Ungar, hogy meséljen az új Ungar Alapítványról, és hogy mit képvisel. Nagyszerű módja a Stuey emléke előtt való tisztelgésnek, hogy azokon az embereken akarnak valóban segíteni, akik a különböző függőségek rabjaivá váltak. Az utolsó földi útja talán véget ért, de a neve és a hagyatéka tovább él, hogy újra reményt vigyen azoknak az életébe, akik egyébként nem jutnának segítséghez. Nagyon büszke vagyok Madeline-re és Stefanie-ra, amiért volt elég bátorságuk és akaratuk ahhoz, hogy létrehozzák az Ungar Alapítványt.

Nyugodjék békében...

A kocsi előállt,

Tom Sexton

TOVÁBBI CIKKEK

Kapcsolódó Versenyek

Kapcsolódó Játékosok

Mi a véleményed?