Profik blogja: Alec Torelli arról, hogy mikor kell felállni egy pókerasztaltól

Profik blogja: Alec Torelli arról, hogy mikor kell felállni egy pókerasztaltól 0001

Alec Torelli legutóbbi blogbejegyzése a hosszú sessionökről szól, és arról, hogyan tudunk időben kiszállni.

Egy személyes történet: A véget nem érő session

Egy vasárnap délután szálltam ki végre a játékból. 26 órával azelőtt kezdtem neki, soha nem gondoltam volna, hogy ezer dollárnál többet tudok nyerni egyetlen session alatt, ahogyan azt sem, hogy már hallucinálni fogok a fáradtságtól. Egyszerűen képtelen voltam folytatni. Amikor kisétáltam a pókerteremből, visszanéztem az asztalra – a többiek még játszottak tovább.

Lehetetlen küldetésre vállalkoztam: megpróbáltam megverni egy olyan játékot, amit nem lehet. Aznap tanultam valamit.

Nyerhetsz sok pénzt pókerrel, de nem győzheted le magát a játékot.

Nyerni azt jelenti, hogy több pénzzel jössz ki, mint amennyivel bementél. A játékot megverni pedig azt, hogy valahogy fölé kerekedsz, hogy irányítod a szabályait.

A póker abban különbözik egy videójátéktól, hogy nincs befejezése, nincsenek konklúziók. Konstans és örök. A következő reggel visszaültem az asztalomhoz, voltak ott új arcok, de a játék még mindig ugyanaz volt.

A probléma: tudni kell abbahagyni

Amikor fent vagy, vagy amikor épp lent, amikor fáradt vagy, vagy amikor a játék megváltozik, esetleg akkor amikor a fish elúszik az asztaltól, vagy épp soha?

A válasz bármelyik lehet, a körülményektől függően. Tommy Angelo, a The Element of Poker című könyvében azt írja: "Kisétálni már egyszerű a teremből. A neheze az, hogy felállj az asztaltól."

Az indok: imádunk hazardírozni, de utálunk veszíteni

Majdnem minden alkalommal, amikor felkelek egy asztaltól, azt érzem, hogy még játszanék. Nézzünk szembe a ténnyel: imádunk szerencsejátékokat játszani. Azért olyan nehéz kiszállni, mert el kell fogadni, hogy egy tevékenység abbamarad. Amikor vesztesz, akkor nehezebb, mert a veszteséget realizálni, vagy még rosszabb: a vereséget elfogadni nagyon nehéz. Ilyenkor az egónk sérült és mindent megtennénk, hogy elkerüljük az átmeneti fájdalmakat – még akkor is, ha pénzbe kerül.

A lehetőségek

Szálljunk ki, amikor nyerünk

Sokszor akkor szállok ki, ha nyerésben vagyok, de előfordul olyan is, hogy kifejezetten azért szállok, mert nyerek. Ha a pénz, amit kockára teszek, több mint amennyit el akarok, vagy el tudok veszíteni, akkor elkezdem összepakolni a zsetonjaimat. Ha egy hirtelen vereség elrontja a kedvem, vagy éppen a másnapi játékomat is elronthatja, akkor pihenek egy estét. A How to Get Over Massive Losses cikkemben már beszéltem egy bizonyos „nyereség-sapkáról”, ami a bukólimit ellentéte. Ez egy előre meghúzott határ, amelyet, ha elérünk, akkor kiszállhatunk.

Szálljunk ki, amikor vesztünk

Ez az, amivel a legjobban megszenvedünk. Sürget minket az érzés, hogy nyerjük vissza amit elveszítettünk, főleg egy olyan játékban, amelyben tudunk nyerni. Órákat, vagy akár napokat is rászánhatunk. És pechünkre, ezzel ássuk bele magunkat a legmélyebb gödörbe...

A bukólimitet persze folyamatosan változtathatjuk olyan összegre, amelynek az elvesztése még belefér anélkül, hogy a pénz számítson nekünk.

De abban a pillanatban, hogy elhagytuk a határt, kizökkenünk. Tegyük fel, hogy a pont 3 buy-in. Egy $10/$20-os no-limit játékban, ahol a beülő $5,000, ez a határ $15,000.

A bukólimit

Ebben az esetben csak azért szállunk ki, mert elveszítettük az összeget, amelyet megengedhetünk magunknak. Még pontosabban: nehéz fegyelmezetten játszani ahhoz, hogy a játékunk elég jó legyen ilyen nyomás alatt kis potokban. És ha nem vigyázunk, akkor hamar felgyülemlik nagyon sok veszteség.

És itt még nem állhatunk meg. Néha, amikor magam alatt vagyok, öntudatlanul bekapcsol a robotpilótám és a játékom kiszámíthatóvá válik. Gyakran azt mondom magamnak: „Rendben, játssz feszesen, akkor nem veszíthetsz sokat.” ebben az állapotban nyerek a nagy lapjaimmal, de nagyon sok profitot jelentő helyzetet elszalasztok, nem lopok annyit, az agressziómat pedig kicseréli a félelem szülte passzivitás.

Emlékezzünk rá, hogy a győzelmi rátánk nem csak az fishekkel szembeni edge-ből jön, de a többi regulárral szembeni elvárásainkból is fakad. Minél jobban játszunk, annál kisebbek a határok. És csak nagyon kevés választja el a győztes A-játékunkat a vesztestől.

Elcsigázottá válunk

A feltételezésem egyszerű – ha vesztünk, akkor elkezdünk rosszul játszani. Így a bukások gyakran a legfontosabb helyzetek a fegyelem gyakorlásához.

Szkeptikusok, fontoljátok meg ezt: Nem feltétlen játszunk rosszabbul, de biztos, hogy nem tudunk jobban játszani?

Eggyel több ok arra, hogy kiszálljunk amikor vesztünk, hogy amikor elkezd minket foglalkoztatni a pénz, akkor görcsösen fogunk játszani. A kis potok elveszítik a hangsúlyosságot és azok az egyszerű hibák (mint például egy c-bet elmúlasztása) rengeteg pénzbe fog nekünk kerülni. A nagy potokban pedig sokkal szívesebben állunk neki hazardírozni egy marginális helyzetben. Ha ezt érezzük, ideje pakolni. Mondok rá egy példát, nézzük meg a két lehetséges kimenetelt.

1. végkifejlet: Rosszul hazardírozok, és nyerek. Ekkor ahelyett, hogy beragadnék $15000-nél, leviszem a bukólimitet $10000-re. Sokkal jobban érzem magam, mintha $15000-et veszthetnék, de még mindig rossz napom van. Nem fogok tudni visszatérni az A-játékomhoz (ha ez egyszer eltűnik, ritkán jön vissza azonnal). A győzelem ugyanakkor valamennyire megnyugtat, és a C-játékom helyett a B-t játszom. De még az sem az igazi...

Akár eleget játszom ahhoz, hogy észhez térjek, akár nem ez nem jó. Az egész pókeres karrierünket egy sessionnek kell felfogni, hogy időben ki tudjunk szállni.

2. végkifejlet: Hazardírozunk, és vesztünk. $20,000-t buktunk és teljesen kizökkentünk. Ha rebuyolunk, az a lehető legrosszabb döntés. Ott és akkor, a kiesésünk után meg kell állnunk, de ez csak fegyelemmel érhető el, amellyel ilyenkor általában nem rendelkezünk. $20000-t buktunk, hogy tudnánk arra figyelni fegyelmezetten, hogy $60-t megadunk-e flop előtt egy emelésre, vagy sem? Tovább dobáljuk el a chipjeinket 20 percig, de mire lehiggadunk már $21700-at veszettünk. Majdnem újabb 100 nagy vak. Abban a pillanatban nem tűnik ez olyan soknak, de ha egy átlagos nyerő napot veszünk (80 nagy vak profittal), akkor tudjuk, hogy pont egy nap munkáját dobtuk ki az ablakon alig több mint negyedóra alatt. Ez a kemény.

Ideje számolgatni. Tegyük fel, hogy egy profi 250 sessiont játszik egy évben. Ő úgy kalkulál, hogy ezekből mindössze 30-ban veszít el három buy-int. Ekkor átlagosan $1000-ral veszít többet, mintha kiszállt volna időben.

Ez az év végére $30000. Ez egy szép nagyon luxuslakás bérleti díja Vegasban egy egész évre. Ne felejtsük el: ha nem vesztünk, az ugyanolyan, mintha nyernénk...

TOVÁBBI CIKKEK

Kapcsolódó Versenyek

Mi a véleményed?